Csordás nagyi: Mi van az unokám és Tóth Gabi között?

Tóth Gabi
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 31. 08:55
Gabi rajongói egyre azt pedzegetik, mi lehet Tóth Gabi és a nála öt évvel fiatalabb Csordás Ákos között. Az x-faktoros fiú nagymamája is felettébb kíváncsi, hogyan telt az a délután, amiről fotó is árulkodik a neten.
F. F.

Nemcsak Tóth Gabi lett szingli az utóbbi időben, hanem 21 éves mentoráltja, Csordás Ákos is, akinek egy hónapja ért véget ötéves kapcsolata a barátnőjével. – Sajnos az X-Faktor alatt és után sem volt időm Katára a sok feladat miatt, ami a zenei karrier felépítésével jár. A hamarosan megjelenő kislemezemen dolgoztam, mellette a civil munkámat is elláttam. Végül már mind a ketten rosszul éreztük magunkat emiatt, Kata is szenvedett, ezért döntöttem a szakítás mellett – mondta el lapunknak Ákos, aki szerencsére számíthat barátai támogatására.

Köztük van Tóth Gabi, a mentora is, aki szintén nemrégiben ment szét Mar­kó Robival. – Nagyon szeretem Gabit, sokat segítettek a beszélgetéseink lelkileg, heti szinten járunk egy társasággal szórakozni, s volt már pár közös fellépésünk, aminek mindketten örültünk – árulta el Ákos. Gabi a közösségi oldalán is megosztott egy jó hangulatú képet kettejükről, mire rajongói rögtön spekulálni kezdtek, mi is van a páros között: csak barátság vagy annál több?

Ez a kérdés merülhetett fel Ákos nagymamájában, Csordás Józsefnében is, mikor a kép alatti kommentben megkérdezte: „Lehetne erről a délutánról többet is tudni? Csak a mama érdeklődik” – írta kíváncsian a nagyi. Ákos lapunkon keresztül is válaszolt a kíváncsi felmenőnek. – Gabi nekem olyan, mintha a nővérem volna, fantasztikus embernek tartom, akire mindig számíthatok. Bár sokan nem hisznek a férfi-nő barátságban, én tudom, hogy létezik – vetett véget a találgatásoknak az ifjú énekes. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.