Celeb

Balhétól tartanak Cipő sírjánál

GYLF

Létrehozva: 2014.03.11.

Cipő anyjának haragjától tartanak a Republic együttes tagjai, így külön-külön emlékeznek az énekes sírjánál. Gizi mama szűk családdal érkezhet. Az asszony azt is panaszolja, egy éve nem léphet be fia házába.

Az egy évvel ezelőtt elhunyt Bódi László Cipő sírjához a rajongókon kívül a volt zenésztársak, és a rokonai is kilátogatnak kedden. A Republic tagjai balhétól tartanak: emlékezetes, tavaly a gitáros, Nagy László kapott egy pofont Cipő anyjától. Gizi mama szerint ugyanis a fia talán ma is élhetne, ha a zenekar ad neki egy fél évet, hogy kipihenje magát és nem engedik, hogy betegen is napról napra színpadra álljon.

A zenekar, úgy tűnik, tanult a múltból. – Nem szeretnénk támadási felülelet, mint zenekar, így külön-külön, más-más időben, egyesével és magánemberként emlékezünk majd meg Cipőről – mondta a Borsnak Abella Miklós, a zenekar menedzsere. – Lesz egy zártkörű megemlékezés is, ahol csak a meghívottak, az özvegy és Cipő gyermekei lesznek jelen – magyarázta.

Cipő édesanyjának családja a Bors kérdésére elárulta, természetesen ma is kint lesznek szeretett Lacikájuk sírjánál. Cipő édesanyja a TV2 Frizbijében elárulta, az elmúlt egy évben sem sikerült feldolgoznia a tragédiát. – Azóta sem mehettem el Lacika házába, amit a két kezével épített – mondta Gizi mama. – A személyes tárgyait így azóta se hozhattam el. Lacika gyűjtötte az antik bútorokat, de nem ezért lenne fontos, hanem a személyes, hozzá kötödő tárgyak, apró emlékek miatt – magyarázta az asszony könnyezve. Cipő lánytestvére pedig azt is elárulta, miért is lehet ez így.

Cipô édesanyja is kimegy a sírhoz (fotó: Vadnai Szabolcs)

– Lelkileg sem lennénk képesek erre. A ház, amit épített magának, feltehetően azóta is „üresen” áll. Ha lakna ott valaki, biztosan tudnánk róla – mondta a Borsnak Cipő nővére, Marica.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998309
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998309
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998309
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998309
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték