Állatvédők: Saunders, ne menj Koppenhágába!

állatvédők
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 29. 07:35
Büntetőügye egyelőre nem akadályozza meg, hogy az Eurovízió koppenhágai döntőjén színpadra álljon Kállay-Saunders András. Az állatvédők azonban itthon akarják tartani az énekest.
Munkatársainktól

Az MTVA hisz Kállay-Saunders András ártatlanságában, így a rendőrség gyanúja szerint súlyos és élet­veszélyt okozó testi sértést elkövető énekes gond nélkül ­készülhet az Eurovíziós Dal­verseny nemzetközi döntőjére. A jelek szerint azonban most egy újabb akadály állhatja útját. Magyar állatvédők ugyanis azt szorgalmazzák: ne utazzon.

Az ügy előzménye: a hét közepéig negyvenezren írták alá azt az online petíciót, amelyet az osztrák Négy Mancs állatvédő szervezet indított az alábbi címmel: „Mondd el a Koppenhágai Állatkertnek, hogy hagyjon fel az egészséges állatok meggyilkolásával!” Emlékezetes: a dán fővárosban előbb egy zsiráfot mészároltak le, majd boncoltak fel a látogatók szeme láttára, ezt követően hétfőn négy oroszlánt altattak el, hogy egy másik faj egyedeinek helyet csináljanak.

A koppenhágai állatkertben évente húsz-harminc állat végzi hasonló módon, a magyarázat szerint azért is, hogy megakadályozzák a túlzott beltenyészetet. A sógorok kezdeményezéséhez Németország is csatlakozott, az EndZoo nevű állatvédő szervezet pedig arra szólította fel a két országot, hogy tiltakozásul egyikőjük se képviseltesse magát a koppenhágai Eurovíziós Dalverseny döntőjén. Ehhez a kéréshez most a magyar állatvédők is csatlakoznak.

– Rengeteg vadállatot mentünk meg mi magunk is, egy részük menhelyekre kerül, de van olyan is, aki vissza a természetes élőhelyére. Tiltakozásunk jeleképpen mi is online aláírásgyűjtés tervezünk, és csatlakozva Németországhoz és Ausztriához, felszólítjuk az Eurovíziós Dalverseny koppenhágai döntőjére készülő magyar delegációt, maradjon távol az eseménytől – mondta a Borsnak Pataki Gábor, az Állatmentő Liga vezetője.

– Azért dolgozunk, hogy a felelősségteljes állattartásra buzdítsunk, legyen szó egy magánszemély hör­csö­gé­ről vagy állatkertek oroszlánjairól – mondta a Borsnak Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője. – Nálunk is van B-terv, ha esetlegesen nem tudnánk megtartani egy állatot, de annak nem része az altatás – mondta.

Az oroszlán a halálra ítélt zsiráfot eszi. Később az állatok királyát is elaltatták 

 

A Bors természetesen megkereste a versenyt itthon szervező MTVA-t is, mit szólnak a nemzetközi és magyar kezdeményezésekhez: – Álláspontunk szerint a verseny kimenetelét nem befolyásolhatja a Dániában kialakult sajnálatos állatvédelmi kérdés – nyilatkozta lapunknak Lencsó Rita, az MTVA sajtófőnöke.

Kállay-Saunders Andrást is szerettük volna megkérdezni, bojkottálná-e a versenyt azért, hogy ne mészároljanak le több állatot se Koppenhágában, se máshol, menedzsere azonban csak annyit közölt, nem kommentálnák a hírt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.