Végre hivatalos Vajnáék házassága

Vajna Tímea
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 20. 07:25
Érvényes-e a házasság rosszul kitöltött dokumentumokkal? ­Ebben nem volt egyetértés Tímea és Andy Vajna között. Végül az ifjú feleség álláspontja győzött, neki ad igazat a jogász is.
Bors

Végre megnyugodhat Vajna Tímea: most már minden kétséget kizáróan ő a felesége Andrew Vajnának, a világhírű hollywoodi producernek.

Az előzményekre bizonyára emlékezhetnek a Bors olvasói –  mi adtunk hírt az esetről –: a pár házasságát igazoló papírok hitelessége mindez idáig kétséges volt. Mint azt Vajna Tímea a Frizbi műsorában elárulta Haj­dú Péternek: az Egyesült Államokban kötött frigy során elírták a születési dátumát az okmányokon: az október 3-án született Timi helyett egy március 10-én született hölgy ment hozzá Andy Vajnához.

Mindez azért fordulhatott elő, mert a tengerentúlon más sorrendben szerepelnek a napok, hónapok és évek a hivatalos iratokban. Így Timi olyan adatokkal elkészült papírokat írhatott alá, amelyek nem fedték a valóságot, így talán a házasságuk sem jött létre soha. Igaz, ezzel kapcsolatban a Bors által megkérdezett jogász sem tudott egyértelműen állást foglalni, de azt elmondta, hogy a hivatalos iratokon szereplő hibákat mindenképpen ki kell javítani.

A bökkenő azonban ott volt, hogy a férj azt hangoztatta: szerinte a papírok rendben vannak, a házasság ezekkel az okmányokkal is érvényes. Tímea viszont attól tartott, ők hivatalosan még nem férj és feleség. A fent említett műsorban a csinos nő két-három alkalommal is elsuttogta, szerinte érvénytelen a dokumentum: Vajna azonban határozottan vette át a szót, és kitartott az iratok érvényessége mellett. – Ott vannak az irodámban a papírok az asztalomon, minden rendben van – mondta Andy.

Nos, a vitás kérdés végre eldőlt, mégpedig a gyengébbik nem szerzett érvényt akaratának. A Bors most megtudta, a hibaelhárítás megtörténhetett. Vajna Timi nem kívánt nyilatkozni ez ügyben, a menedzseréhez irányított bennünket. Ő pedig megígérte, személyesen Andy Vajnától kér majd információkat az ügyről. A producer tegnap – szintén a munkatársán keresztül – Timi számára megnyugtató választ küldött a Bors. – Minden rendben a papírokkal, el vannak intézve – üzente Andy Vajna.

Papírok ide, papírok oda: Vajna Timi és férje eddig is mindenben számíthatott egymásra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.