Végleg befuccsolt a Starfactory?

Puskás Peti
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 08. 13:45
A szereplők már elbúcsúztak a rajongóktól az utolsó előadáson, a színház mégis azt állítja, csak már­ciusban nem szerepel a műsoron a Starfactory című darab, amiben Kováts Vera, Nagy Adri, Puskás Peti és Baronits Gábor is szerepet kapott.
K. B. V.

Mint korábban a Bors is megírta, a darab sosem nyerte el igazán a közönség tetszését, a bemutatóról többen egyszerűen kisétáltak. Az utolsó előadásra pedig már fél áron adták a jegyeket. „A tegnapi volt az utolsó Starfactory előadás. Nagyon jó közönséggel búcsúztattuk a darabot” – írta közösségi oldalára az x-faktoros Nagy Adri, aki lapunknak is nyilatkozott a búcsúzás okairól.

– Nem értjük, miért vették le a műsorról, nagyon szerettük a darabot, és általában telt házzal ment. Sok iskolás és fiatal volt rá kíváncsi, az utolsó előadások viszont hétfőn és kedden voltak, suliidőben, talán ezért voltak kevesebben.

A Thália Színház sajtósa, Chernel Erika szerint viszont leállásról szó sincs. – Nem tudjuk megerősíteni, hogy soha többé nem kerül színpadra a darab. Az biztos, hogy márciusban nem lesz előadás. Ez azért lehetséges, mert a szereplőkkel egyéb elfoglaltságaik miatt nehéz az időpont-egyeztetés. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.