Celeb

Rendőrök vitték el Oszter Sándort

Bors

Létrehozva: 2014.02.13.

Oszter Sándort rendőrök állították elő, miután kedden délután autójával kárt okozott az egyik budai bevásárlóközpont épületében, majd annak garázsában is. A szemtanúk arra gyanakodtak, hogy talán ittas volt.

Olvasó riporterünk részletesen beszámolt Oszter Sándor balesetéről, és az esetet képekkel is alátámasztotta. Információja szerint a színész képtelen volt bevenni egy kanyart autójával, nekiment a MOM Park falának, majd a mélygarázsban az egyik oszlopnak is. Miután a művész eljutott a bevásárlóközpont garázsába, állítólag meghúzta saját kocsija oldalát, és majdnem kicsapta az ott található sorompót is.

A művész terepjáróján is nyomot hagyott a két ütközés

– Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy más gépjárművben nem tett kárt – állította informátorunk. – Minden jel arra utalt, hogy az ősz színész ittas volt. A baleset után csak a falnak és az autójának támaszkodva tudott biztosan megállni a lábán. A színész megviseltnek tűnt, öltözéke pedig hanyagnak – tette hozzá az olvasó riporter, akinek természetesen jár a 15 ezer forintos jutalom.

A kicsit lejjebb levő képen is jól látható, hogy Oszter Sándor lehúzott sliccel támaszkodik egy gépjárműnek. Úgy tudjuk, a garázson keresztül később cigarettával a kezében sétált be az épületbe, ahol az őrök szólították fel, hogy ne dohányozzon a bevásárlóközpontban, majd viselkedése miatt végül rendőrt hívtak.

A Bors megtudta, hogy előzőleg a parkolómester és egy technikus – épp egy sorompót javítottak – arra lett figyelmes, hogy egy autó nekiment a parkolóház falának. Az autóból a Kossuth-díjas színművész szállt ki. Személyi sérülés nem történt, a rendőrségi bejelentés csak anyagi káros közlekedési balesetről szólt. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a Borsnak megerősítette, hogy a mélygarázsba kiérkező rendőrök kettős vér- és vizeletvételre előállították a Gyorskocsi utcába, a fogdaszolgálati orvosi szolgálatnál.

Az esetleges ittas­ságról és mértékéről a vizsgálat elkészültéig nem nyilatkoznak. A biztonsági kamera felvételét a rendőrség bekéri.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715046913
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715046913
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715046913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715046913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője