Hujber: Radics Gigi ugyanolyan csibész, mint én

harmónia
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 01. 10:45
A Dal után A Nagy Duettben is szerepet kapott Radics Gigi. Nem lesz könnyû dolga. Duettpartnere ugyanis Hujber Ferenc lesz, akit az egyetemen inkább megkértek: ha teheti, ne énekeljen.
K. B. V.

Igazi pörgős, csipkelődős show-ra számíthatunk Radics Gigitől és Hujber Feritől. Bár A Nagy Duett előtt nem ismerték egymást, hamar megtalálták a közös hangot, vagyis azt is egyelőre csak Gigi, a színészt ugyanis az egyetem elvégzése óta hosszú évekig elkerülték a zenés szerepek.

– Ferivel nem ismertük egymást korábban, csak a feleségével, Cinthyával, aki a december 6-i nagykoncertem koreográfusa volt. De nagyon örültem neki, ő is maximalista, mint én, és nincs is rossz hangja – mesélte Gigi, aki A Nagy Duettel egy időben A Dalban is helyt áll majd, és iskolába is jár. Ő azonban bármilyen kihívás elé szívesen áll, s ezeket a feladatokat egyáltalán nem tekinti munkának.

Pedig, ha lehet hinni a szóbeszédnek, Hujberrel bőven akad majd dolga. A színész ugyanis saját bevallása szerint nem túl erős zenében, nem is hallgat sem rádiót, sem mást sem, így még a mostani zeneszámok is furcsák neki.

– Mindig én voltam az a színművészeti egyetemen, akinek, ha éneklésről volt szó, nem termett babér. Aztán a Vígszínházban sok zenés darabban játszottam, de csak prózai karaktereket. Valahogy évekig nem bíztak rám zenés szerepet – mondta Hujber, aki öt évvel ezelőtt a Spamalot című musical bemutatója idején kezdett a hangjával foglalkozni, ahol végre megmutathatta, hogyan énekel.

– Magamtól kezdtem el énekelni, de úgy gondolom, a 15 éves színpadi rutin is segíteni fog abban, hogy jól menjen a produkció. Gigivel nagyon egy rugóra jár az agyunk, a színpadi csibészségre pont ugyanúgy kapható, mint én. Nem lesz gond – ígérte a színész.

Gigi naptára

Hogyan is képes Radics Gigi beosztani az idejét? Elárulja: – A menedzserem kezeli a naptáramat, minden pillanatom be van osztva, de egyáltalán nem bánom! A suliban is speciális tanrend szerint tanulok, és a tanárok mindig nagyon elnézőek, és szerencsére a két televíziónál is rugalmasak – mondta a 17 éves énekesnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.