Fura dolgot művel a terhesség Szekeres Nórával

Szekeres Nóra
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 13. 12:45
A Babavilág műsorvezetőjének lába összement, de már tapasztalt, tudja, hogy egy idő után visszaáll majd a rend.

A terhesség alatt termelt hormonok minden nő testén változást okoznak. Gyorsabban nő a kismamák haja, a korábban pattanásos bőr megszépül, és előfordul, hogy a cipőméretük is nagyobb lesz egy fél számmal. Ám Szekeres Nóra esetében ez pont ­fordítva történt.

A háromgyermekes anyuka lába ugyanis minden terhessége után összement. – A kislányom érkezése után alkatilag változtam meg. Ez vélhetően a szülés velejárója. Egy nap arra lettem figyelmes, hogy nagy rám a cipőm – magyarázta a Babavilág műsorvezetője. – Harmincnyolcas lábam van, de miután megszületett az első gyermekem, már csak harminchét és feles cipőt kellett vennem – árulta el a műsorvezető, aki tavaly októberben hozta világra harmadik babáját.

– A legutóbbi terhességem alatt nem is vettem új cipőket, mert már tudtam, mi következik. Persze szerencsére egy idő után nagyjából visszaáll a rend, és a harmincnyolcas topánból sem esik ki a lábam – mesélte Nóra, aki a TV2 Aktív műsorában is mesélt a kismamaságról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.