Fordulat: Palvin Barbara szakított kedvesével

One Direction
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 15. 08:45
Az elmúlt év utolsó harmadában szinte elválaszthatatlan volt Palvin Barbara és énekes kedvese, Niall Horan. Úgy tűnik azonban, hogy 2014 nem hozott szerencsét a szerelmeseknek, és mostantól külön úton folytatják az életüket.
Bors

Kihűlt, mégpedig a távolság és a sok munka miatt Palvin Barbara és Niall Horan szerelme – legalábbis ezt állítják az egykori páros barátai.

Tavaly év végén arról számoltak be a világlapok, hogy a 20 éves magyar topmodell és a One Direction formáció szintén 20 esztendős énekese amikor csak tehette, együtt töltötte kevés szabadidejét. Sőt, Barbarát – elsőkén – még a szüleinek is bemutatta egy hónappal ezelőtt Horan.

Ám a Sun című napilap értesülései szerint már nem alkotnak egy párt. A szakítás hátterében nem viszálykodás áll, egyszerűen csak másfelé tart az életük, és most mindketten elsősorban a karrierjükre koncentrálnak. Palvinnak a L’Oreal cég nagyköveteként, fehérneműmodellként, valamint újabban színésznőként is sok elfoglaltsága van, míg Horan ép­pen most készül zenei karrierje legnagyobb dobására együtte­sével.

– Nem volt közöttük semmilyen nagy veszekedés, egyszerűen zátonyra futott a kapcsolatuk, mivel mind a ketten a világ egy másik pontján dolgoznak. Nagyon sűrű az időbeosztásuk, ráadásul Niall most azon fáradozik, hogy térdműtétje után sikeresen felépüljön a hamarosan induló amerikai turnéjukra. Továbbra is beszélnek egymással, és barátok maradtak, mivel egyáltalán nem haragszanak a másikra – részletezte egy barátjuk a válást a brit lapnak.

Mindenesetre a Simon Cowell által kreált fiúcsapat lányrajongói fellélegezhetnek, hiszen milliók irigykedtek Palvinra, amiért lecsapta a kezükről a szépfiú Horant.


Új fiúval a szerelem városában?

Csak nem új fiú­ja van Barbarának? Tény, pikáns és sokat sejtető az a fotó, melyet a magyar modell Instagram-oldalán tett közzé. A helyszín Párizs, ahol a lány arcát egy eddig ismeretlen fiú puszilja. A hozzáírt szöveg szerint együtt ünnepelték meg az előrehozott Valentin-napot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.