Eltitkolt tragédia miatt szenved Nótár Mary

Superman
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 10. 07:15
Napok alatt lett az ország kedvence egy apró énekesnő, Nótár Mary, mégis alig tudunk az életéről valamit. Sorozatunk ezt a hiányt pótolja. Az első részben megismerhetik a taktaharkányi rosszcsontot.
Bors

Mary zenészcsalád sarja, dolgos édesanyja és édesapja mindent megtett azért, hogy a kislány jó körülmények között nevelkedjen. Mivel a szülők rendkívül elfoglaltak voltak, Mary sok időt töltött a nagyszüleinél, ahol olyan jól érezte magát, hogy egy idő után haza se ment. Felmenőivel kiváló kapcsolatot ápolt, és mindössze egy kilométer választotta el a szülői háztól, mégis átköltözött a nagyiékhoz, ahol sok-sok kényeztetést kapott. Talán a kelleténél kicsit többet is.

A vagány kislány sokszor szegett szabályt, mert tudta, hogy nagy baj nem lehet a dologból: elég lesz bűnbánó arccal néznie, és a nagymama mindent megbocsát. Ez a módszer egészen tízéves koráig működött, mígnem a saját bőrén kellett megtapasztalnia, miért jó, ha néha hallgat a felnőttekre.

– A tizedik születésnapom örökre emlékezetes marad számomra – mesél Mary. – Hatalmas bulit rendeztünk a családi házunkban, ott voltak a rokonok, és sok-sok barátom is. Én világéletemben fiús csaj voltam, inkább a srácokkal barátkoztam, és benne voltam minden vagányságban, úgyhogy senki sem lepődött meg azon, hogy a buli hevében rám került egy Superman-jelmez. Gondoltam, megmutatom ezeknek a mulyáknak, hogy repül egy igazi hős, ezért felmentem a padlásra, onnan kimásztam a tetőre, és lekiabáltam: „Repülööök”!

Mary mutatványa csak félig sikerült: repült, de a landolás már nem ment símán. – A leérkezés pillanata nem is volt olyan rossz, mint ahogy most elképzelik az olvasók – mondja az énekesnő hahotázva. – Csak a nagy sötétségre emlékszem, aztán az embe­rekre, akik körülálltak, és végül a zsibbadó, nyilalló fájdalomra a bal karomban. Szanaszét tört, talán mondanom sem kell. Irány a kórház Veszprémben, röntgen, műtő, aztán a gipsz. Tényleg jó lecke volt… A karom egyébként soha nem lett tökéletes, ferde minden irányban, ezért szoktam bal kézzel fogni a mikrofont annak ellenére is, hogy jobbkezes vagyok. Sajnos nem valami szép látvány, a bal kezem láthatóan rövidebb – és már mutatja is tíz centivel kurtább végtagját.

Ha már a mikrofonnál tartunk: Mary már pici korában tudta, hogy énekesnő akar lenni. Egyrészt, mert szerette a szüleit nézni és hallgatni próba közben, másrészt mert érezte, az éneklés lesz az élete. – Én sosem játszottam a többiekkel, nem jártam moziba, és nem bandáztam. Suli után a felnőttekkel gyakoroltam, tizenkét évesen jelentkeztem az első országos tehetségkutatóra, amit meg is nyertem. A díjam egy lemezszerződés volt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.