Újra felvételizik az Ének iskolájába Schobert Lara

felvételi
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 15. 13:45
Ha egyszer valamit a fejébe vesz, nehéz attól eltántorítani Schobert Larát. Egy éve jár énektanárhoz, sokat fejlődött, és most újra megpróbál bekerülni a műsorba.
K. B. V.

Norbi és Réka legnagyobb gyermeke ugyan sportol, az iskolában is jól szerepel, mégsem elégszik meg ennyivel: hetente kétszer énekórákra jár, hogy a hangját is fejleszsze.

Múltkori kudarca után ugyanis feltett szándéka, hogy immár bekerül az Ének iskolájába.

– Az első szériába Lara maga jelentkezett, most pedig a TV2 kereste meg, mert úgy látták, sokat fejlődött. Sosem mondtuk meg neki, hogy mit csináljon, azt szeretném, ha boldog lenne – mesélte a büszke apuka.

Schobert Norbi azt is elmondta: lánya már egy éve jár tanárhoz, s egyelőre még nem tudja, hogy felnőttkorában híres énekesnő vagy bármi más szeretne-e lenni, de ezzel még rá is ér.

– Egyelőre imád énekelni, én pedig szívesen tapsolnék neki, ha bejutna, de ha ki-esik, akkor sem leszünk szomorúak – folytatta Norbi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.