Ismét lecsapott a tolvaj celeb

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 28. 07:15
Egy szatyor élelmiszert vett el a tulajdonosától az a hazai híresség, aki nemrég egy értékes telefon eltűnése kapcsán került a rendőrség látókörébe. A zsaruk a biztonsági kamerák felvételeit is vizsgálják.
GYLF

Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni? Dehogynem: egy hírességünk, aki – a Bors nyolc napja megírta – egy mobiltelefon eltűnésének ügyébe keveredett, korábban valami még furábbat cselekedett, ugyanott. Megbízható forrásaink ezúttal arról számoltak be, hogy a kereskedelmi csatornákon rendszeresen látható nő alig néhány héttel a telefonos ügy előtt ugyanabban a bevásárlóközpontban megmagyarázhatatlan dolgot művelt.

– Összefutott egy ismerősével, aki épp nagybevásárlást tartott. Az illető sztárhölgy átnyúlt az ismerőse kocsijába, s egyszerűen elvett onnan egy élelmiszerekkel teli szatyrot, mondván: erre neki most nagyobb szüksége van, mert nincs mit enniük – árulta el lapunknak a neve elhallgatását kérő forrásunk.

A sértett egyébként nem kívánt lapunknak nyilatkozni, mint ahogyan lapzártánkig feljelentést sem tett. Érthető: a történtek teljesen felkavarták, összezavarták, egyszerre érez dühöt és valamiféle sajnálatot szatyortolvaj ismerőse iránt.

Ráadásul ez az ismerős még jobban összezavarodhatott, amikor a Bors január 20-i száma került a kezébe. Ebben ugyanis egy mobiltelefon eltűnése kapcsán olvashatott a kajaszarkáról. Mint megírtuk, a fent említett budai elegáns bevásárlóközpont egyik vendégének eltűnt a mobilja – akkor, amikor más nem tartózkodott a közelében, csak az a bizonyos sztárhölgy. Fejlemény: ez utóbbi ügyben a zsaruk a jelek szerint már forró nyomon vannak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata ugyanis kérdésünkre elárulta, a nyomozás során már bekérték a bevásárlóközpont biztonsági kameráinak felvételeit. Tanúkihallgatásokat még nem tartottak, és egyelőre gyanúsított sincs – közölték lapunkkal.

Információink szerint a telefon eltűnése kapcsán mindenképpen kihallgatják majd az ismert hölgyet. Hogy vallomásával sikerül-e tisztáznia a lopási ügyet és magát, azt csak remélhetjük. Ha nem, az ugyanis feltehetően nagy törést okozhatna a karrierjében. Piti tolvajként biztosan nem szívesen mutogatnák a kereskedelmi csatornák a jövőben. Természetesen amíg a rendőrség nem gyanúsítja meg a hölgyet, mi sem nevezzük meg őt, hinnünk kell az ártatlanságában.

Súlyos problémák lehetnek a háttérben

A pszichológus szerint a fent leírt fura cselekedet gyerekkori viszontagságokra is visszavezethető, de a mellőzöttség, a sikertelenség is lehet az oka. – Gyermekeknél az érzelmi elhanyagoltság is lehet az oka, hogy valaki lopás útján pótolja a hiányokat – mondta dr. Horváth Györgyi.

– Hírességeknél a korábbi sikerek múlása vezethet ide. De ehhez már kell a kontroll hiá­nya is. A személyiség ilyen leépüléséhez vezethet például a drogozás vagy az alkoholizmus is – tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.