Újfent kiderült, Hugh Grant nem a biztonságos szex apostola. A brit színésznek ugyanis már harmadszor született gyermeke, s ezúttal is egyéjszakás kalandot követően. A filmsztár első gyermeke 2011 szeptemberében jött világra, miután összemelegedett a kínai Tinglan Honggal. Grant a kis Tabitha születését követően együtt is élt a nővel, ám kapcsolatuk nem működött, és szakítottak.
Hong és a színész egy évvel később ismét egymásba gabalyodott, és láss csodát, találkozásuk gyümölcse a 2012 decemberében született kis Felix lett.
A Sun kiderítette, a második gyermek valójában a harmadik, mert időközben egy Londonban élő svéd tévés, Anna Elisabet Eberstein 2012 szeptemberében szintén a színésztől szült egy fiút, Hugh John Mungót.
Grant mindenben támogatja a gyerkőcöket, apaságát pedig már a terhességek alatt elismerte. Arról azonban hallgatott, hogy a két anya egyszerre volt várandós, mert nem akart feszültséget. A színész egyik nővel sem él kapcsolatban, megrögzött agglegény.
Viharos viszonyok
Hugh Grant magánélete korábban sem volt mentes a botrányoktól. Bár tizenhárom évig Liz Hurley párja volt, 1995-ben letartoztatták Los Angelesben, miután egy prostituálttal hempergett az autójában. Azt követôen, hogy Hurleyvel szakítot, 2004-től 2007-ig egy pakisztáni krikettjátékos exnejével, Jemimah Khannal alkotott egy párt, azóta nem igazán tud lehorgonyozni egy nő mellet sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.