Celeb

Botránykönyvvel ünnepel Zalatnay Cini

Ocskó Zsolt

Létrehozva: 2014.01.30.

Szexről, újrakezdésről és híres emberekről is ír új könyvében Zalatnay Sarolta. Az énekesnő idén ünnepli pályafutásának ötvenedik évfordulóját, s mindent meg is tesz azért, hogy a kerek évforduló emlékezetes maradjon.

Idén ötven éve már, hogy Zalatnay Sarolta tölcsért csinált a kezéből, és énekel vidáman. A kalandos életutat bejárt énekesnő a kerek évforduló kapcsán sok meglepetéssel készül, bár Cini szerint ennek nem mindenki fog örülni.

– Ötven éve vagyok a színpadon, ami elég komoly idő. A kiadómmal arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy új dalokat és tíz régi slágert tartalmazó lemezt, valamint egy vele azonos című: A tölcsér ötven éve című könyvet jelentetünk meg – számolt be a Borsnak Cini, akinek az életéről már több könyv is napvilágot látott az elmúlt évtizedekben, de úgy érzi, még mindig tud új sztorikkal szolgálni.

– Sokan írnak nekem a Facebookon különböző témákban. Meggyőződésem, hogy a mai fiatalok nem sok mindent tudnak rólam vagy csak felületesen ismernek. Az új könyvben az édesanyámról, angliai kalandokról, szexről, álmokról és a sokadik újrakezdésről írok majd. Persze azért megemlítek egy-két híres embert, akik annyira bátrak voltak, hogy nem igazán vállalták fel, hogy ismernek.

– Ebből biztos botrány lesz, mert az érintettek nem nagyon fognak örülni. Az őszinteségem már többször okozott bajt, de ígérem, ez lesz az utolsó könyvem – mondta nevetve a 67 éves Cini, aki abban már nem annyira biztos, hogy a zenei pályafutása végére is pontot szeretne tenni. Ezért a jubileum kapcsán országos turnéra indul.

Eddig kilenc könyvet írt

Zalatnay Sarolta 1986-ban jelentette meg az első könyvét, Nem vagyok én apáca címmel. Az önéletrajzi mű akkora siker lett, hogy 1990-ig még további négy könyvet írt. Aztán tíz évig nem ragadott tollat, majd 2000-ben rukkolt elő a 100 millió igaz történetével, itt arról mesélt a művésznő, hogy mennyi pénzzel verték át.

A 2001-ben publikált Vörös ágyasokban politika és pornó fonódik össze. 2006-ban Cini a lányával, Nikivel közösen vetette papírra életének azt a szakaszát, amelyben a börtönhöz vezető útról mesélnek. Az utolsó könyv 2009-ben látott napvilágot, Magadat vállalni kell címmel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715111412
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194773_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715111412
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196559_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715111412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715111412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715111412
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"