16 év után hagyta el neje Éjjel-nappal Joe-t

Joe
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 21. 09:45
Joe tizenhat évig élt házasságban, ám a börtönben töltött idő alatt a felesége elhidegült tőle, pedig a férfi mellette akart megöregedni. Barbit is szereti, de most fuldokol a házasság gondolatától.

A tetovált rosszfiús álca ne tévesszen meg senkit, hiszen minden jel arra utal, hogy a zord külső érző ­lelket takar. Az Éjjel-nappal Budapest főbérlője is nagyon lágyszívű, már számtalanszor kiderült róla, hogy szeretteiért bármikor tűzbe menne. Joe a Borsnak felidézte a múltat, és mesélt az első házasságáról.

– Lassan negyvenéves leszek, de már fiatal srác koromban is úgy gondoltam, hogy ha megházasodok, azzal a nővel fogom leélni az életemet. Komolyan veszem a házasságot, és aki ismer, az tudja, hogy akit szeretek, azt megbecsülöm, kiszolgálom, és mindig mindenben számíthat rám – árulta el Joe, aki egy rossz döntés miatt évekig a hűvösön csücsült, aminek következménye az lett, hogy a házassága is tönkrement.

– Tudtam, hogy életem legrosszabb döntése a családi éle­temre is kihatással lesz, ráadásul a feleségemben is nagyot csalódtam, így odalett a közös 16 év – mesélte Joe, aki szerint a papír igenis számít.

– Tudom, hogy furcsa, mert ezt inkább a nők szokták hangoztatni, de igazat adok nekik: ha két ember szereti egymást, szövetségükről papírjuk is legyen. Ha nem lenne, szinte az első problémánál hátat fordítanának egymásnak. Így viszont van egy visszatartó erő – bölcselkedett Joe, aki túl van a legénybúcsún, és Barbit készül feleségül venni.

– Szeretem Barbit, de valahogy úgy érzem, hogy megerőszakolom magam ezzel a házassággal. Korábban félreléptem, és szerettem volna kiengesztelni a nőt, akit valóban szeretek, hát így jutottunk odáig, hogy Barbi már az esküvőnk időpontját is lefixálta. Bevallom, kicsit fuldoklom, de attól is félek, hogy ha nemet mondok a ceremóniára, örökre elveszítem Barbit – fejezte be a főbérlő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.