Utcát kapott ajándékba a Barátok közt

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 05. 09:45
Az RTL Klub székháza a Nagytétényi útra van bejegyezve, így eddig az ott dolgozókon kívül nem sokan tudták, hogy az előtte húzódó néhány száz méteres utca a Barátok köz nevet viseli.
Bors

Érdekes utcatáblára lett figyelmes munkatársunk az RTL Klub székháza felé tartva. A Campona mögötti parkolóban egy utolsót pillantva az utat mutató GPS-re kiderült, hogy nem akármilyen utcácskában hagyta az autót. A bevásárlóközpontot elkerülő, és az RTL Klub székháza előtt futó utca neve: Barátok köz.

A csatorna legsikeresebb sorozatának címével összecsengő név nem véletlen: a huszon­hat­ezer négyzetméteres székház ad otthont ugyanis a Barátok közt szintén tiszteletreméltó méretű stúdiójának is.

– A Barátok közt című napi sorozat tizedik születésnapjára, vagyis öt évvel ezelőtt lepte meg a csatorna a sorozat készítőit az „utcával" – tudtuk meg a csatorna sajtóosztályától.

– Örültünk ennek a kedves ajándéknak, arról nem beszélve, hogy aki ide jön, már az utcácskában „Barátok közt” lehet – mondta Kalamár Tamás, a sorozat producere.

A Bors azt is kiderítette, hogy bár a Google térképén is így találjuk meg ezt a pár száz méteres szakaszt, hivatalosan nem ez a neve a közforgalom céljára átadott magánútnak.

– A Fővárosi Önkormányzat vezeti a budapesti utcanévjegyzéket. Barátok köz utcanév nem szerepel ebben az utcanyilvántartásban, ilyen név hivatalosan nincs. Ahogy tudjuk, az RTL rakta ki a táblát – „poén”, ami minket nem zavar, szeretjük a barátokat – tudatta Sengel Ferenc, a XXII. kerületi önkormányzat sajtófőnöke.

Utcát, közterületet átneveztetni egyébként minden esetben ugyanúgy kell: az átnevezési kérelmet levélben kell eljuttatni a kerület jegyzőjéhez. A kérelmet a helyi önkormányzati képviselőtestület megtárgyalja, de a végső döntést a kerület javaslata alapján a főváros hozza meg. A jogszabályok szerint az utcanévnek illeszkednie kell a környezethez, ahol elhelyezkedik. Tehát egy folyóparti utcácskát például ne próbáljunk meg Barátok lépcsőnek átneveztetni, mert valószínűleg nem járunk sikerrel.

Máshol is akad furcsa elnevezés

Egy kerülettel odébb, a XXI.-ben Fradi és Futrinka utca teszi kellemesebbé a városnézést. Futrinka utcával egyébként a XII. kerületben is találkozhatunk, míg a pesterzsébetiek a Micimackó utcában érezhetik magukat mesésen, Csömörön pedig a Kacérgiliszta ad okot a mosolygásra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.