Tétlenül várja a szerelmet Szilveszter gazda

Szilveszter gazda
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 20. 11:45
Szilveszter gazda még mindig nem találta meg álmai nőjét. Szerinte a szóba jövő hölgyek lusták vagy félnek autóba szállni, hogy találkozzanak vele, ő pedig már nem mozdul ki otthonról egy randiért.
FF

Hiába kereste egy ország Szilveszter gazdának az igazit, ő mégsem találta meg a megfelelő feleségjelöltet. A helyzet azóta is változatlan, az agglegény szerint azért, mert Tiszajenőn él.

– Én próbálkozom, de nehezen megy az ismerkedés. Azok a nők, akikkel megbeszélünk egy randit, sokszor a kisujjukat sem mozdítják azért, hogy valóban találkozhassunk – panaszolta lapunknak Szilveszter, aki évekig elszánt lovag módjára autóba szállt, és beutazott egy-egy nagyobb városba, hogy párt találjon. Mára ebből elege lett.

– Nem autózom már több száz kilométert, és unom, amikor azt a kifogást hallom, hogy valakinek nincs jogosítványa vagy ha van is, lusta ennyit vezetni. Hiába, a mai nőknek már nemigen fűlik a foguk ahhoz, hogy ők is tegyenek egy randiért. Nagyon remélem, hogy jövőre sikerül párra találnom, és már a karácsonyt is vele tölthetem – tette hozzá a 37 éves Medvegy úr, akit a Házasodna a gazda és a Szombat esti láz révén ismert meg az ország.

Igaz, most nem kecsegtetik televíziós szerepléssel a gazdát, de nem is bánja. – Jól elfoglalom magam, főként édesapámnak segítek a fakitermelésben, tavasszal pedig újra a gazdálkodásé a főszerep – árulta el a szingli Szilveszter.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.