Reisz András: aki kigúnyol, leütöm

rapper
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 11. 09:45
Dopeman babérjaira tört Reisz András. Az ékes tájszólásáról ismert időjós elkészítette első rapklipjét, amiben leütéssel fenyegeti gúnyolóit. A rendhagyó produkcióra Fábry Sándor beszélte rá.
ozs

Reisz Andrásról sokan talán nem is feltételeznék, hogy valójában sokkal vidámabb és vállalósabb figura, mint az emberek többsége feltételezné róla az időjárás-jelentésekből megismert, komolykodó arca alapján.

Pedig az MTVA időjósa egy jó kalandért és Fábry Sándor kedvéért a minap még arra is hajlandó volt, hogy a meteorológiai előrejelzés elmondása helyett inkább saját magáról és a szakmájáról szövegeljen rapzenére. A háttér természetesen az időjárás-jelentésekből jól ismert térkép.

– Soha életemben nem hallgattam rapet, fogalmam sincs a stílusról. Innentől kezdve abszolút reiszes lett a produkció, amit ráadásul nagyon gyorsan, nagyjából két nap alatt készítettünk el. Fábry Sándor ötlete volt, hogy rappeljek a műsorában, az pedig kifejezett kérése volt, hogy ebben a stílusban adjam elő a produkciót. Nyilván nem volt kötelező, csak egy lehetőség, hogy vállalom-e vagy sem. Úgy döntöttem, kipróbálom magam, és igent mondtam – elevenítette fel a rapszakma meghódítására tett első lépései emlékeit Mc Reisz.

A Snoop Dogg slágerének alapjaira előadott szám szövegéből többek közt kiderült, hogy Reisz András nem a csókos kapcsolatai révén került be a televízióhoz, aki pedig a táj­szólása miatt gúnyolja, azt agyonüti.

 – A szöveget egy gegcsapat írta, de beleszólhattam. Készültek durvább verziók is, ami a rap műfajába még belefér, de a közszolgálati csatorna műsorpolitikájába már nem. Emiatt próbáltunk egy olyan verziót kialakítani, ami mindenki számára emészthető. Sándornak tetszett a legjobban a dal, ha pedig ő elégedett, attól én már boldog vagyok – mondta Reisz.

Elég legyen, csicskák!

Részlet Reisz András klipjének szövegéből:

Felmenőimet szidják nagyon
Elég legyen, csicskák!
Helo everybody, elmondom, mi a pálya
Jöjjön Reisz Bandi meteorológiája! (...)

Lehúztam öt kemény 
évet egyetemi szakon
Ha tájszólásom gúnyolod,
Ütlek is agyon!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.