Legyen átkozott mindenki, akinek köze van Kriszti halálához! Elvették egy 11 éves kisfiú édesanyját, égjenek el mind a pokolban!!! – ezt írta szenteste a Facebookon a Soroksáron megölt Kardosné Gyurik Krisztina férje.
Emberek tucatjai reagáltak a szavaira, köztük Schobert Norbi is, aki nem kímélte a rendőröket:
– Veled érzek! Égjenek azok is, akik nem tűztek ki milliós vérdíjat, mint pl. egy polgármester lánya vagy egy rendőrségi pszichológus esetében. Ölellek! – írta.
– Kint voltam 24-én a temetőben, borzalmas idegállapotba kerültem utána – magyarázta indulatait Kardos Lajos, aki Schobert Norbert minden szavával egyetért. – Három hónap telt el Kriszta megölése óta. A gyilkos eldicsekedhetett valakinek, aki épp a felkínált pénz miatt beszélne.
Kardos Lajos karácsonykor kiment felesége sírjához, ez borította ki úgy, hogy átkozódni kezdett
A fitneszguru egyik példája sántít. Páva Zsolt lányának megtámadása után két roma önkormányzat ajánlott fel 200 ezer forintot a nyomravezetőnek. Bándy Kata esetében az országos rendőrfőkapitány, Hatala József aznap, amikor megtalálták a rendőrségi pszichológusnő holttestét, egymillió forint vérdíjat tűzött ki.
– Nem az volt a szándékom, hogy átkot szórjak a rendőrökre – nyilatkozta a Bors kérdésére Schobert Norbert, aki nem vitatja, hogy így is lehetett érteni a szavait. – Átvitt értelemben gondoltam, amit írtam. Nem értem, miért nem tűzött ki a rendőrség vérdíjat. Annak, aki ezt a borzalmas gyilkosságot elkövette, biztos, hogy van bizalmasa vagy bűntársa.
A fitneszgurunak megfordult a fejében, hogy ő ajánl fel díjat a nyomravezetőnek, de elvetette az ötletet, mert ezzel úgy tűnhetne, hogy a rendőrség fölé akar kerekedni. Megkeresésünk után pontosította kommentjét, a végére írta: – Mert égő, hogy nincs még vérdíj.
A BRFK nem nyilatkozik. Rendőrséghez közel álló körök szerint két oka lehet annak, ha ilyen horderejű ügyben nem tűz ki vérdíjat a rendőrség. Az egyik, ha valami oknál fogva biztosak abban, hogy a sok bejelentés ellenőrzése vakvágányra vinné a nyomozást, a másik, ha már tudják, ki a tettes, de nincs elég bizonyítékuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.