Hernádi már nem áll a lánya útjába

Honeybeast
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 14. 11:45
Izgatottan várja A Dal versenyét Hernádi Judit, ugyanis a lánya bejutott a legjobbak közé. A színésznő szívesebben látja Zsófit nemzetközi megmérettetésen, mint kereskedelmi tévés versenyben.

Kétségtelenül Tarján Zsófia volt a 2012-es X-Faktor egyik legkülönlegesebb hang­ja, mégsem jutott a legjobb huszonöt közé. Kiesésének okáról akkor a Bors kiderítette, hogy az énekesnővel elégedettek voltak a zsűritagok, nem azért kellett távoznia, mert nem lett volna helye akár a döntősök között is. Zsófit a saját édesanyja, Hernádi Judit „ejtette ki”, kivágatva a róla készült felvételeket az adásból. Az okokról akkoriban így nyilatkozott.

– Igen, Zsófi elindult a versenyen, és igen, ki is esett. De kiválóan énekelt, csak nem volt még olyan szinten, hogy elég legyen az X-Faktorhoz. A zenekara számait játssza a rádió, a klipet a zenetévé, ezt bárki hallhatja, láthat­ja. Azért döntöttem így, mert attól tartottam, én többet szerepelnék ebben a dologban, mint ő.

– Ettől akartam magamat megkímélni, és ezért sem mondanék többet erről. Igazam lehetett, amit ez a meg­keresés is alátámaszt. Nem kizárt, hogy Zsófi indul még ezen a versenyen, legközelebb akkor legyen ez téma.

Az eltelt egy évben Tarján Zsófi teljes gőzzel az előadói karrierjére koncentrált. Énekórákat vett, rengeteget gyakorolt és kon­certezett Honeybeast nevű zenekarával.  Az Eurovíziós Dalfesztiválra hónapokkal ezelőtt kezdtek készülni. Versenydalukat négy­százhar­minc­öt szerzemény közül válogatták a leg­jobb harmincba.

Érthető, hogy nagy a boldogság a zenekar háza táján. Óriási lehetőség, mivel a világ legnagyobb dalversenyét ötszázmillióan nézik. Zsófi édesanyja, Hernádi Judit ezúttal nem tart attól, hogy lánya helyett róla szól majd a szereplés.

– Természetesen nagyon örülök, nem is mondhatnék mást. Büszkeséggel tölt el, hogy a lányom és a csapata a saját erejéből kiharcolta a helyét a legjobbak között. Jó len­ne őket a koppenhágai színpadon látni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.