Hiába várta a hallgatóság péntek este a Hegyvidék Központban Csobot Adélt. Az énekesnő nem mondta le az ingyenes koncertet, nem volt beteg sem, egyszerűen nem tudott a fellépésről, melyet a Líra Könyvesbolt szervezett – tudta meg a Bors.
Kiderült, aznap egy másik fellépése is volt, ahol teltházas koncertet adott. Menedzserétől megtudtuk, hogyan történhetett meg, hogy Adélnak két koncertet is meghirdettek ugyanarra az időpontra.
– Kommunikációs hiba történt, Adél ezért nem tudott eleget tenni a felkérésnek, hiszen a menedzsmentje nem tudott erről a koncertről. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, mindenképpen kárpótolni fogjuk azokat a rajongókat, akik a könyvesboltnál várták Adélt – nyilatkozta a Borsnak az énekesnő menedzsere, Pusztai Olivér, aki elárulta, egy kis meglepetéssel is készülnek a hoppon maradt rajongóknak.
– Bár Adél nem tehet a tévedésről, szeretne videoüzenetben elnézést kérni a közönségétől. Sajnálja, hogy így alakult, de azt ígéri, kárpótolni fogja őket, a videóból pedig kiderül az is, mikor – tette hozzá.
A helyet biztosító Hegyvidék Központ a Facebookon adott ki egy közleményt: „Sajnálattal értesültünk, hogy Csobot Adél november 29-i koncertje rajtunk kívülálló okok miatt elmaradt. Felvettük a kapcsolatot a szervezőkkel […] megígérték, hogy a művésznő még karácsonyig kárpótolja rajongóit a Hegyvidék Bevásárlóközpontban.”
Adélt eddig nem tudtuk elérni, mert a szombat esti After X-re készült, de azt üzente, hogy biztosan meg lesz tartva az elmaradt koncert is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.