Apa nélkül is győzhetnek az X-faktorosok

egyedülálló
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 07. 10:45
Különös összefüggésre lett figyelmes a Bors. Az X-Faktor döntőjében sok olyan versenyző van, akit egyedül nevelt az édesanyja. A pszichológus szerint bizonyos szempontból előny is lehet a csonka család.
Ferenczi Fruzsina, K. B. V.

Hogy mi a közös Bozsek Márkban, Danics Dórában, Patocska Olivérben és Krasznai Tündében? Nos, azon túl, hogy az idei X-Faktor legjobbjai közé jutottak, mindnyájukat egyedül nevelte az édesanyja.

Danics Dóra és édesapja viszonya sosem volt ugyan rossz, de Dóri kamaszkorában eltávolodtak egymástól, ám a műsor még inkább megerősítette kapcsolatukat. – Hétéves voltam a szüleim válásakor, és elfogadtam a döntésüket, de azt azóta is nehéz feldolgoznom, hogy mivel apu vidéken él, elég keveset találkozunk – nyilatkozta még a műsor elején Bach Szilvia lánya, akinek azóta beteljesült a vágya. A férfi ugyanis már minden élő show-n a stúdióból szurkol neki.

Bozsek Márk csak nyolcévesen szerzett tudomást vér szerinti apjáról. Azóta rendezett a kapcsolatuk, ennek ellenére olyannyira felkavarta édesapja jelenléte a stúdióban, hogy sok más gondja mellett ez is oka lehetett a visszalépésének.

Ha jobban belegondolunk, még egy olyan ember van az X-Faktorban, aki apa nélkül nőtt fel: Alföldi Róbert. Ô 28 éves korában találkozott először az édesapjával. A magánéletének titkaira kínosan ügyelő mentor éppen Krasznai Tünde negyedik élő show-ban előadott produkciója után mesélt a múltjáról. – Én 28 évesen találkoztam az apámmal. Ő fantasztikus ember, és nagyon-nagyon szörnyű lenne az életem, hogyha nem ismertem volna meg – mondta akkor csillogó szemmel az énekesnek Alföldi.

Krasznai viszont a mentori jó tanács ellenére is másképp áll felmenőjéhez. – Ha ő megkeresne, talán találkoznék vele, máskülönben nem – mondta Tünde. Patocska Olivér sem akarja felvenni a kapcsolatot az apukájával. Oli szülei kétéves korában váltak el. – Eleinte kéthetente láttuk őt, ahogy azonban a gyerektartás körüli viták és perek kezdtek elmérgesedni, kamaszkoromban ezek a találkozók is elmaradtak – magyarázta az énekes. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.