Nehéz lesz felülmúlnia önmagát Szinetár Dórának a TV2 Sztárban sztár című műsorában, hiszen a múlt pénteken zseniális produkciót mutatott be Nagy Feróként. A nézők szerint hétről hétre jobb lesz, ezért sokat várnak tőle ma este is, amikor Bangó Margitot kell a színpadra varázsolnia. A színésznő és az énekesnő hosszú évek óta baráti kapcsolatot ápol, ezért nem volt kérdés, hogy Margit segít Dórinak a felkészülésben.
A Bors munkatársa azt kérdezte tőlük, hogy Margó milyen tanácsokat adott. A válasz meglepő volt. – Az éneklésről egy szót sem ejtettünk. Tényleg Dóri, A-mollban adod elő dalt? – fordul kérdőn Bangó Margit Szinetárhoz, aki mosolyogva bólogatott. – Abban a hangnemben éneklem, amiben te – válaszolta.
Meglepő, hogy a két híresség egy nappal a verseny előtt, épp a közös interjújukon beszéli ezt meg, a civil ember azt hinné, ez a legfontosabb dolog. – Dehogy, ez a legkevesebb! – vágta rá Bangó. – Dóri jól énekel, ezen nincs mit javítani. A lélek a fontos az előadásban. Azt szeretném, ha Dóri azt érezné a színpadon, amit én.
Van egy jellegzetes kézmozdulatom, csuklóból csettintem az ujjaimat. Ezzel adok tempót magamnak. Nem olyan egyszerű egyébként megcsinálni, aki először próbálja, mindig könyökből mozog, pedig itt csak a csuklónak szabad. Amikor ezt csinálom, akkor kezdek megőrülni a színpadon – tette hozzá kacagva az énekesnő, aki Dórinak is azt ajánlja, hozza ki magából a lehető legőrültebb formáját.
– Kemény feladat lesz Margó bőrébe bújni, azzal együtt pedig egy fantasztikus utazás is – mondta Szinetár Dóra. – Lehet, hogy kevesen gondolják rólam – bár láttak már Nagy Feróként –, de van a személyiségemnek egy sokkal gátlástalanabb oldala, mint amilyen egyébként a hétköznapokban vagyok. Ezt az oldalamat mutatom meg ma este, mert ha hiteles Bangó Margit akarok lenni, akkor egy kicsit tényleg meg kell őrülnöm.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.