Stohlra mérgesek voltak lányai a baleset után

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 05. 10:45
Legidősebb lánya, Luca olvasott legkeményebben Stohl András fejére, miután ittasan, másodszor is balesetet okozott. A színész úgy érzi, családját még inkább összekovácsolta a baj.

Stohl Andrásnak a színészvilág és a családja is megbocsátott, immár másodszor. Sokan hisznek benne és remélik, nem baltázza el újból. Legfőképpen két nagyobb lánya, a húszéves Luca és tizenhét esztendôs Rebeka szeretné, ha apjuk nem okozna újra csalódást. A színész több mint három évvel a baleset után, lányaival együtt adott interjút.

– Nagyon-nagyon mérges voltam és vagyok rá – vallotta meg érzéseit az idősebb lány. – Főleg Luca olvasott be neki a baleset után – erősítette meg Rebeka Tillának, a SuperTV2-n futó Propaganda ma esti adásában.

Néhány perc késéssel Stohl András is megérkezett lányai mellé, éppen a Danton halála próbájáról érkezett. – Akkor nem bántottak, pontosan tudták, hogy elég nagy a baj. De Luca azt mondta, ha még egyszer hibázok, többet nem jön be hozzám a börtönbe – idézte fel a történteket a színész, aki egy nagy gyereknek tartja magát. Addig feszegeti a határokat, amíg pofont nem kap. – Most már az élet jó nagy pofonokat adott nekem – állapította meg.

Stohl a Borsnak elmondta, most szent a családi béke. – Ugyanúgy megbíznak bennem a lányaim, ha lehet, csak erősödött a kapcsolatunk a baleset óta. A baj mindig összerántja a családot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.