Mint mondják, magyarok mindenhol vannak, miért lenne ez másként a világ egyik legnagyobb jégshow-jában? Vikár Dóra 13 éve korcsolyázik a Disney on Ice csapatában, és bár néha úgy érzi, nehéz egész évben két bőröndből élni, vagy fájdalomcsillapítóval színpadra, vagyis jégre állni, a tökéletesre csiszolt mesevilág még mindig az egyik legnagyobb szerelem az életében.
A mesefigurákat megelevenítő látványos jégshow 1981 óta járja a világot, szinte évente új műsorral. A december 13-15 között Budapesten is látható A Fantázia Birodalma című előadás kapcsán beszélgettünk Vikár Dórával, aki 2000 óta tagja a Disney On Ice-nak, ami elég ritka az állandóan változó csapatban. Igaz, Dóra szinte korival a lábán született, így nem csoda, hogy még egy jó darabig nem szeretné azt levenni.
Korcsolyázó családba születtél. Mennyire volt szinte kötelező számodra ez a sport?
Anyukám, a nagymamám és a nagynéném is korcsolyázott, szóval gyakorlatilag a jégpályán nőttem fel, de nem emlékszem, hogy bárki rám erőltette volna a korizást. Valahogy mindig is természetes része volt az életemnek. Négyévesen kezdtem, és nyilván egy kisgyereknek sokszor nyűg a korán kelés, fájnak az esések, szorít a korcsolya, meg hasonlók, de valahogy nem ezek a domináns emlékeim. El sem tudom képzelni, mi lett volna, ha nem korcsolyázom.
Miért hagytad abba a versenyzést? Még nagyon messze voltál a csúcstól.
Tizennyolc voltam, amikor befejeztem. Talán már nem értek olyan sikerek, amikre vágytam, egy kicsit az ambícióim is halványabbak lettek, és már nem élveztem a versenyeket. Korcsolyázni viszont továbbra is imádtam, ezért úgy döntöttem, kipróbálom magam a Disney on Ice-ban. Megnéztek, tetszettem nekik, felvettek.
Na azért erről mesélj kicsit. Hogy jut be egy fiatal magyar korcsolyázó egy nemzetközi szuperprodukcióba?
Akkoriban nem jöttek Budapestre, ezért én utaztam ki Londonba. Az egyik előadás után volt a felvételim, ahol természetesen le kellett őket nyűgöznöm, és bemutatni mindent, amit kértek tőlem. Majd jött egy év várakozás, akkor szóltak, hogy van hely a számomra.
Szerinted mivel győzted meg őket?
Gondolom a technikai tudásom mellett a személyiségem is tetszett, bár azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a produkció mindenféle típusú embert keres. Nyolc csoport van, mindegyikben negyven jégtáncos, így aztán kell magas, alacsony, vicces, nem vicces, és így tovább.
Te melyik vagy?
A nagyon szerencsés, mert az elmúlt 13 évben sokféle karakterben kipróbáltak. Először nyilván a karban kezdtem, tehát voltam minden, ami épp kellett, halacska, majom vagy bármi. Az első nagy szerepem a Kék Tündér volt a Pinokkióban, aztán voltam az anyuka a Hihetetlen családban, most pedig Jessie vagyok a Toy Storyban, aki egy igazán őrült, energikus, ugrálós karakter.
Ilyen fiatalon bekerülni egy ekkora gépezetbe, ráadásul a világ másik végén, nem lehet egyszerű. Hogy fogadtak?
Floridába kellett repülnöm, ott volt a felkészülésem. Előtte még nem jártam Amerikában, így óriási élmény volt már maga az utazás is, ráadásul mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Nem csak én voltam újonc, így nem egyedül kellett mindent kitapasztalnom, a betanításra pedig természetesen vannak külön emberek. Így szép lassan belerázódtunk a munkába, a produkció működésébe, és abba, hogyan kell két bőröndből élni.
Hogyan készül egy konkrét előadás? Mennyi munka van vele?
Van egy alap szereposztás, tehát az az első, hogy mindenki tökéletesen megtanulja a szerepét. Idén volt egy kéthetes betanulási időszak, ami alatt minden reggel nyolckor kezdődtek a próbák, bemelegítés szárazon és jégen, plusz külön edzések. Miután összeállt a produkció, és elkezdődnek az előadások, már maximum, 1-2 óra edzés van hetente, a többi rád van bízva. Mivel bárki lebetegedhet vagy megsérülhet, minden szerepet három másik ember is megtanul, azt azért gyakorolni kell menet közben is, hátha be kell ugrani.
Dóra, mint Rosetta a Csingilingből
Két hét nem tűnik soknak egy ekkora produkció betanulására…
Nekem az igazi nehézség nem ez, hanem hogy minden országban az adott nyelven játszunk. Így szépen be kell tanulni a szerepet, ami sokszor nem könnyű. Ráadásul az előadás legalább 50 százaléka szöveg.
Az nyilvánvaló, hogy nem csak jégtáncosként, de színészként is helyt kell állni. Mennyire nagy a nyomás a Disney részéről a tökéletességre?
Ez egy élő előadás, így nem lehet kizárni a rontást vagy esést. Sokszor van valami kis gikszer, megbotlunk, leesik a kosztüm egy része, ilyesmik, de azért igyekszünk maxumálisat nyújtani, vagy legalább azt elérni, hogy a közönség ne vegye észre a hibát. Amiben valóban nagy az elvárás a Disney részéről, az a karakterhűség. Tehát például Csingilingnek pont úgy kell kinéznie, mozognia és beszélnie, mint a rajzfilmben, még a fejét sem tarthatja másként. Erre nagyon figyelnek.
Mi az, amit a legjobban megvisel?
Sérülten, vagy betegen nem könnyű színpadra állni, pedig van, hogy nincs választásunk. Ilyenkor jön a fájdalomcsillapító és az akaraterő. Én egyébként nagyon szerencsés vagyok ebben is, hiszen több mint egy évtizedet megúsztam egy csuklótöréssel és egy bokaficammal. Mert azért történnek csúnya dolgok is, komoly sérülések. De ez is a kori része. Lelkileg pedig az állandó utazás a nehéz, az, hogy szinte mindig távol vagy az otthonodtól. Én átlagban tíz hónapot vagyok úton, és az elmúlt években nem sok ünnepet töltöttem a családommal. De a hétköznapokban is sokszor nagyon hiányzik egy álladó lakás, vagy legalább egy konyha. Hiányzik, hogy bepakolhassak egy adag mosást a gépbe. (nevet) Tudom, sokan irigyelnek minket azért, hogy bejárjuk a világot, és nem is akarok panaszkodni. Hiszen közben szinte minden országban vannak barátaim, emlékeim, sikereim.
Megéri? 13 év rettenetesen sok idő és lemondás...
Én a mai napig egyszerűen imádok korizni, boldog vagyok, ha kimehetek a jégre. Ez a Disney-világ ráadásul fiatalon tartja az embert. Rengeteget ökörködünk egymással, és bár a felkészülés maga kemény, és mindenki komolyan veszi, a színpadon, vagyis a jégen az egész már egy nagy játék. Tudom, ritkaságnak számítok, hiszen átlagban 5 évig maradnak a társulatnál az emberek. Szinte minden évben nekem is szegezik a kérdést, hogy mikor hagyom abba. Hát, egyelőre eszemben sincs.
