Elmaradt szexért perlik Szinetár szerelmét

szinkron
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 11. 07:15
Az erotikus amerikai film magyar forgalmazója Szinetár Dóra és Makranczi Zalán hangjával akarta eladni a nézőknek az ágyjeleneteket. A színész először belement, aztán lemondta a pikáns szinkronszerepet.

Vétkek völgye, ez annak a 16-os karikát kapott filmnek a címe, aminek szinkronizálására Szinetár Dórát és kedvesét, Makranczi Zalánt kérte fel a produkció hazai forgalmazója, a PARLUX Entertainment. Az indavideón látható filmrészlet szerint a szereplők gyakran áldoznak a gyönyör oltárán csoportosan is.

A történet két amerikai főszereplője a botrányhősnő Lindsay Lohan és az expornós James Deen. Ám annak ellenére, hogy Dóra és Zalán le is szinkronizálta a mozi előzetesét, a színész az első munkanapon már nem jelent meg a stúdióban.

A forgalmazó cég tulajdonosa, Gulyás Balázs inkorrektnek tartja Makranczi viselkedését, ezért bepereli. – Zalán nem jött el a már megbeszélt idôpontra. Sőt, számomra azóta elérhetetlen, ha hívom, nem veszi fel a telefont. Mivel szerződést kötöttünk erre a munkára, természetesen lesznek következményei a mulasztásnak – árulta el a szakember, majd hozzátette, a forgatás előtt pár nappal már sejthette volna: meghiúsulhat a közös munka.

Valóban tény, hogy az interneten is megtalálható ero­tikus film előzetesében James Deent Zalán szinkronizálja. A Bors mun­katársa megkereste a mû­vészt, hogy reagáljon az őt ért vádakra. – Soha nem találkoztam és soha nem beszéltem az említett úrral. Így sem írásbeli szerződést, sem szóbeli megállapodást nem kötöttem vele.

Az előzetes leforgatására a szinkronstúdió vezetője kért fel. Szívesen elvállaltam a munkát, ám amikor megláttam, hogy olyan plakátok kerültek nyomtatásba, amelyeken kiemelik, hogy Szinetár Dórával közösen szinkronizálok, felháborodtam.

Visszautasítom, hogy valaki a magán­életem felhasználásával próbáljon nyerészked­ni – jelentette ki határozottan a színész, aki azt a pletykát is megcáfolta, hogy azért mondott nemet a szerepre, mert nem akarta, hogy a nézők arról fantáziáljanak: Dóra és ő hasonló hangokat hallat a hálószobában.

– Ugyan már, ez nevetséges. Színész vagyok, ez a munkám. A Boogie Nigthsot is szívesen szinkronizálnám, mint ahogy most a Lear királyban Edmund szerepében is mindenkit felhasználok a céljaimhoz – mondta a Vörösmarty Színház művésze. 

A film egy durvább szexjelentéért kattintson ide!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.