Ciki: kicserélték a közönséget Geszti mögött

Geszti Péter
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 26. 08:45
Túl magasra nőtt – ez lett a veszte annak a fiatalembernek, aki a tehetségkutató szombati adásában Geszti Péter mentorszéke mögül próbálta nyomon követni a versenyzők produkcióit.
Bors

A figyelmes tévénézőknek talán feltűnt, hogy míg Danics Dóra, Szabó Ádám és Péterffy Lili előadása közben még két fiatalember figyelt feszülten a mentor mögött, addig a reklám után már két helyes fiatal lány pislogott érdeklődve ugyanott.

A Bors megtudta: a két fiúnak egészen prózai okból kellett Geszti mögül a stúdió másik részére távoznia a reklámszünet alatt, tehát szó sincs arról, hogy a fiúk ne mutattak volna jól a képernyőn.

– Nagyon helyesek voltak, jól fogadták, amikor a stáb a szünetben megkérte őket, hogy menjenek picit arrébb. A mentorok mögött állóhelyek vannak, ahol a nézők Gesztiékhez és a színpadhoz is közel lehetnek, s csak egy korlát választja el őket a mentoroktól.

A két fiú magas volt, ezért a képernyőn túl nagynak látszottak az ülő Geszti Péterhez képest. Egyikük feje a Gesztire irányuló fénybe is belógott, s így sajnos elvonták róla a figyelmet – avatta be a nézőket a kulisszatitkokba Schiwert-Takács László, a tehetségkutató kreatív fôszerkesztője, aki azt is elárulta: a két fiatalt semmilyen hátrány nem érte az átrendezés miatt.

– Ez nem színház, nincsenek helyjegyek. Nekünk viszont fontos, hogy a mentorok mögött helyet foglaló emberek ne legyenek élesek a kamerában – mondta Schiwert.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.