Celeb

Bieber a testőreivel vereti a fotósokat

Bors

Létrehozva: 2013.11.04.

Óriási visszhangot váltott ki, hogy Rékasi Károly rátámadt egy fotósra, és elvette a fényképezőgépét. A színész viselkedése korántsem példátlan, számos világsztár töltötte ki dühét a sajtó munkatársain.

Sorozatunk harmadik részében olyan sztárok szerepelnek, akik lépten-nyomon összetűzésbe keverednek a sajtó munkatár­saival. A botrányhős Justin Bieber nem meglepő módon velük sem ápol baráti viszonyt. Idén márciusban Londonban ugrott rá egy fotósra, miután a paparazzók heccelni kezdték. A tizenévesen csúcsra került énekes nehezen bírja a celebléttel járó nyomást, de még tőle is meglepő volt, ahogy azt kiabálta a fotósnak, hogy a sz*rt is kiveri belőle. Az egyik testőre akadályozta meg a komolyabb atrocitást, amely nem volt előzmény nélküli.

2012 májusában a tinilányok bálványa és akkori barátnője, Selena Gomez egy romantikus mozizás után hazafelé indult, amikor egy csapat lesifotós tűnt föl mellettük. Bieber ezen annyira kiborult, hogy tajtékozva rárontott az egyikükre, akivel úgy összeverekedtek, hogy a tinisztár a küzdelem hevében a sapkáját és a cipőjét is elvesztette. Egyik esetben sem emeltek vádat ellene, az utóbbi időben mégis visszafogta magát. Persze nem azért, mert megkedvelte a lesifotósokat, egyszerűen csak testőreivel végezteti el a piszkos munkát, ők aprítják a sajtó munkatársait.

Kanye West szívesen hangoztatja, hogy szerinte a paparazzók a leggusztustalanabb emberek a világon. 2008-ban ripityára törte egy médiamunkás fényképezőgépét, idén júliusban pedig két alkalommal is nekiment a sajtó munkatársainak. Mindkét támadás helyszíne a Los Angeles-i nemzetközi reptér volt, az ok pedig az, hogy a lesifotósok több kellemetlen kérdést is feltettek neki. A feldühödött Kanye addig ütötte, ráncigálta őket, míg földre nem zuhantak.

Szintén nagy port kavart West májusi esete, amikor állítólag egy fotós miatt verte be a fejét egy közlekedési táblába. A rapper félresikerült akciójáról természetesen képek is készültek, amiket azonnal megpróbált megszerezni, sikertelenül. A rapper a júliusi verekedése után kibékült ugyan a fotós Daniel Ramos-szal, de a jogi következményeket nem fogja megúszni. West egyébként tisztában van vele, hogy a paparazzók is csak a munkájukat végzik.

– Tudom, hogy azért fizetnek, hogy lefotózz, amint egy f*sza ruhában kiszállok egy f*sza autóból, de ehhez én is kellek. Te is segítesz nekem, én is segítek neked, és tudom, hogy ez nekem, Kimnek és családomnak is jót tesz, ezért megpróbálok nem állandóan összekapni veletek. De elég nehéz, ha provokáltok – mondta West egy fotósnak, amikor a napokban egy benzinkútnál összefutottak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025012
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025012
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715025012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség