Mészáros Árpád Zsoltot az utcán látták dülöngélni

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 15. 06:45
Mészáros Árpád Zsolt saját éttermében ivott péntek este. A mulatozást több fotó is bizonyítja. A Bors olvasó-riportere pedig szombat délelőtt az Izabella utcán látta dülöngélni az Operett sztárját, aki valószínűleg ezután sérült meg és került kórházba.
TT

Ittas állapotban, fejsérüléssel került szombaton kórházba Mészáros Árpád Zsolt – adta hírül hétfőn a Bors. A Budapesti Operettszínház színésze viszont lázra és torokfájásra hivatkozva mondta le szombati előadását.

Míg MÁZS kollégái váltig állítják, hogy az influenza döntötte le a lábáról az énekest, lapunkhoz olyan információk jutottak el, amelyek nem csak egy esetleges vírust bizonyítanak. Először is több Facebook-oldalon megjelentek azok a fotók, amelyeken MÁZS az előző esti bulizáson látható barátaival és kollégáival.

A Bors kiderítette, hogy Zsolt zongoraestet szervezett Imázs nevű éttermében, amelyen este tíz órától a V-techből ismert Kefir zenélt.

– Igen, MÁZS is ott volt aznap a zongoraesten, ám szinte csak mutatóba jelent meg. Már akkor is fájlalta a torkát. Mikor odaért, borral kínáltuk, de kocsival volt, ezért nem fogad­ta el. Pár számot énekelt velünk, aztán rohant is haza – mondta a V-tech énekese, akinek sztorija igencsak ellentmondásos a bulin készült fotókkal. A képeken ugyanis egy pohár sörrel a kezében láthatjuk az Operett sztárját, méghozzá Kapócs Zsóka társaságában, aki viszont a buli vége felé érkezett.

Kefir ( a zongoránál) szerint csak egy dal erejéig maradt a torkát fájlaló MÁZS

– Már befejeztük a koncertet, amikor Zsóka tiszteletére ismét felálltunk és játszottunk egy-két dalt – magyarázta Kefir. Tehát ha MÁZS csak tiszteletét tette, akkor hogyan lehet egy képen a buli végére érkező Zsókával?

A történetet még bonyolultabbá teszi olvasó-riporterünk beszámolója. Ő ugyanis szemtanúja volt, amint a színész egy férfi társaságában, egy belvárosi utcán tántorog szombat délelőtt.

– Az Izabella utca közelében láttam őket, furcsán viselkedtek. Az egész járdát elfoglalták, dülöngéltek jobbra-balra és közben vigyorogtak, mint a tejbetök – emlékezett vissza szemfüles olvasónk.

Lapunk a történet tisztázása érdekében szerette volna megkérdezni Mészárost is, ám az Operettszínház sajtófőnöke elutasította megkeresésünket. – Zsolt beteg, nyomja az ágyat. A hangszálai begyulladtak, így interjút sem tud adni – jelentette ki Lencsó Rita.

Barátai féltették

Nem ez volt Mészáros Árpád Zsolt első botrányba fulladt szereplése. A tehetséges művésznek már korábban is akadtak problémái az alkohollal.

Tavaly áprilisban egy rendezvényen lett rosszul, pánikrohamra és ideggyengeségre panaszkodott, majd szívinfarktus és idegösszeomlás gyanújával Vastag Csaba szállította kórházba. Akkoriban a kollégái aggodalmukat fejezték ki és óva intették MÁZS-t az alkoholtól. Idén tavasszal házassági válságáról cikkeztek a lapok, majd áprilisban el is vált a feleségétől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.