Mentő vitte kórházba Szinetárt

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 26. 08:45
Nagy volt a riadalom csütörtök este Szinetáréknál, miután a családfő egy rossz lépést követően térdre esett. Szinetár Miklós a kórházban kötött ki.
Földvári Zsófi

A Bors információi szerint a Kossuth-díjas rendező az autója felé sétált a budapesti Nagymező utca környékén – ahol jelenleg felújítják az útburkolatot –, amikor belebotlott egy földkupacba, megszédült és elesett.

A nagyobb esést sikerült elkerülnie, de a térdét így is nagyon beverte. Sántikálva ugyan, de beült az autójába, és hazahajtott. A sebét otthon fertőtlenítette, de este kilenc körül azt vette észre, hogy a térde csúnyán feldagadt. Ekkor döntött úgy, hogy orvoshoz fordul.

– Este hívott az édesapám, meglehetősen aggodalmas hangon, hogy nagyon csúnyán néz ki a térde – mesélte a Borsnak Szinetár Dóra színésznő. – Tényleg mentő vitte be, de szerencsére hamar kiderült, hogy nagyobb volt az ijedtség, mint a baj. Hámsérülései vannak a térdén, nem tört el a lába. Ennek ellenére lemondta a külföldi útját, péntek reggel indultak volna édesanyámmal. Apu nyolcvankét éves, most már óvatos duhaj – tette hozzá Dóra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.