Nem csoda, ha úgy érzi, Bozsek Márknak nem jut elég ideje a versenyre, pedig immár a legjobb 12-be jutva az élő adásokra kellene készülnie, ám a Barátok közt állandó elfoglaltságot ad a számára.
Geszti azonban jobban örülne, ha az élő show alatt kevesebbet kellene forgatnia, a Borsnak azt is elmondta, hogy miért. – Márknak a későbbiekben előnyére válhat, hogy sokan ismerik és szeretik a sorozat által. Lehet, hogy továbbjuttatják a sorozatrajongók, de igazából csak a hangja fog számítani. Örülnék, ha kevesebbet forgatna. Megjelenik ugyan az összes próbán, de érthetően nagyon fáradt. És a próbákon kívül is szeretnék vele több időt tölteni – hangsúlyozta a mentor.
Mindezek ellenére nagyon bízik Márkban, aki szorgalmasan dolgozik, sőt erőn felül próbál teljesíteni. – Nagyon szeretem a munkámat, a Barátok közt az életem része, nélküle nem lennék teljes. Az elmúlt években a zene viszonylag háttérbe szorult. Az X-Faktornak köszönhetôen most a zenei oldalam is elôtérbe kerülhet.
Mindkettôben szeretném megállni a helyemet – mondta Márk, aki úgy érzi, hogy megfelelő időbeosztással fogja tudni vállalni a műsort és a sorozatban való szereplést is.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.