Karsai Kata és párja, Erdész Tamás is indult az X-Faktorban – a fiú a Fat Phoenix tagjaként –, ám a csinos lány elvérzett a táborban.
Ennek ellenére Katát gyakran látni a színfalak mögött, mindenhová elkíséri párját és annak zenésztársát, Gergelyt, a dobost. Az első élő show-n is elkísérte őket a próbákra. Mindez nem véletlen, hiszen mint kiderült, lényegében Kata végzi a fiúk menedzselését.
– Kata természetesen beleszól a dolgainkba. Segít a szervezésben, csinál nekünk táblázatokat, időbeosztást vezet, így nem úszunk el a rengeteg feladat között. Leül velünk minden héten, megkérdezi, hogy mi dolgunk van, mit kell megcsinálni, és tanácsokat is ad. Mivel ő is otthon van a zenei világban és női szemmel nézi a produkciónkat, hasznos meglátásai vannak – vallja Tamás, akit egyáltalán nem zavar, hogy barátnője viseli a nadrágot, már ami a szervezést illeti. Bár, ha akarna, sem tudna a jelenlegi felállás ellen tenni.
– Ő nem az a típus, akit érdekel, hogy hagyják-e vagy nem hagyják, hanem mondja, amit akar – jelentette ki a barát.
Kata könnyedén betöltheti ezt a szerepet, hiszen a fiúk mentora, Szikora Robi inkább hosszú pórázon tartja a csapatot.
– Számunkra az jelenti az igazi segítséget Robitól, hogy a közös dalválasztás után szinte szabad kezet és sok tanácsot ad nekünk. Hagyja, hogy minden apró részletig kidolgozzuk a produkciót és aztán jön ő, egyáltalán nem nyom el minket – tudtuk meg a fiúktól, akik az X-Faktor után külföldi karrierről is ábrándoznak.
– Szerettünk volna eddig is és a jövőben is külföldi karriert csinálni, és reméljük, a X-Faktor után ez össze is jön – osztotta meg a Borssal a frontember.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.