Nacsa Olivérnek jót tett a válás

Nacsa Olivér
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 13. 08:55
Magánéleti válságából győztesként került ki Nacsa Olivér. A humorista úgy érzi, annak ellenére is, hogy majd beleőrült az elmúlt egy évbe. Amikor rájött arra, hogy jobb elválnia, sok mindent megtudott magáról is.
Földvári Zsófi

Nacsa Olivér egyedül érkezik abba a kávézóba, ahol az interjú készül vele, ahogy belép, minden szempár rá szegeződik. Főleg a hölgyeké. A férfitársaság nélkül sütiző fiatal lányok mozgolódni kezdenek, kacér pillantásokkal követik a humorista lépteit. Nem kétséges, Nacsa Olivérnek nagy sikere van a gyengébbik nemnél.

Vajon a közel húszkilós fogyástól ilyen kapós, vagy azért, mert elvált férfi lett belőle? – Sosem volt gondom az ismerkedéssel, de most, hogy így le is fogytam, még könnyebben megy – mondta nevetve. – Még mindig csak kóstolgatom a magányos férfiember életet, furcsán változott a világ, amíg nem nézelődtem. Úgy értem, én konzervatív vagyok, nehéz feldolgoznom, hogy a nők akarnak felcsípni. A minap egy barátomra vártam egy kávézóban, és fél óra alatt egymástól függetlenül három hölgytől kaptam ajánlatot, hogy csatlakozzak a társaságukhoz. Rendesen zavarba jöttem – tette hozzá. 

A humorista úgy érzi, nemcsak a hölgyek változtak, hanem ő is. – Rendkívül nehezen dolgoztam fel azt a sok mindent, ami az elmúlt tizenkét hónap alatt történt velem. Alig lehet ép ésszel felfogni – magyarázta. Aztán tovább folytatta a múltidézést.

– A feleségemben vakon hittem, úgy gondoltam, megbonthatatlan szövetség a mienk. Aztán egyszer csak ki kellett mondani, hogy vége. Egyedül maradtam, hiába voltak mellettem barátok, ők nem mondhatták meg, mit csináljak, mindenre magamtól kellett rájönnöm. Ma már tudom, jó úton járok. A volt feleségemmel egyébként kifejezetten jó a kapcsolatunk, aminek örülök. Talán furcsán hangzik, de most vagyok életemben a legboldogabb.

– Érlelődik bennem egy könyv megírása. Nem megmondóember akarok lenni, engem igazolt az élet, és úgy érzem, ez feljogosít arra, hogy leírjam a történetem. Ha csak egyetlen olyan embernek tudok ezzel segíteni, aki hasonló cipőben jár, mint én, és nem tudja hirtelen, mit tegyen, már megérte – mondta Olivér, aki a munkájában is sikeres. A Bagi Ivánnal közös Szálka című műsorának népszerűsége továbbra is töretlen, és a Budavári Palotakoncert – amelynek ő az ötlet gazdája – is nagy sikert aratott. 

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.