Már profin költik a pénzt Hajdú Péter gyerekei

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 17. 08:55
A Hajdú házaspár három- és négyéves gyermekei már most tudják, hogyan kell bánni a pénzzel. Dávid és Noémi a tolltartójában gyűjti a tízeseket, de zsebpénzt csak iskoláskorukban kaphatnak.

Hajdú Noémi és Hajdú Dávid már most kóstolgatja, hogy milyen a felnőttek és a pénz világa.

A szülők arra törekednek, hogy csemetéik tisztában legyenek az értékekkel, tudják, mit jelent a kemény munka és takarékoskodás. Dávid háromévesen már meg is vette az első olyan játékát, amelynek árát maga gyűjtögette össze a szülőktől kapott apróból.

– Mindkettejüknek van egy külön tolltartója, amelybe a spórolt pénzüket gyűjtik – magyarázta a Borsnak Kata. – Csak aprópénzt szoktak tőlünk kapni, tízeseket, húszasokat, az elvégzett munka függvényében. Legutóbb például rendet raktak a szobájukban, amit tíz forinttal jutalmaztam – mesélte az anyuka, majd hozzátette: olykor az asztalon felejtett aprópénz is eltűnik. Szerencséjükre Noémit és Dávidot a fényes érmék sokkal jobban izgatják a papírpénznél.

Kata hangsúlyozta, férjével arra is odafigyelnek, hogy a gyerekeket ne az anyagiak motiválják, ha segíteni kell otthon, ezért nem jár fizetség minden rendrakás után.

– Szeretném, ha a maguk szintjén megtanulnák kezelni a pénzt. A mostani vásárláskor Dávidka például nem értette, miért kell odaadnia azt a sok aprót, amit nagy nehezen gyűjtött össze. El kellett neki magyarázni, hogy a pénz erre való, össze kell gyűjteni és át kell gondolni, mire adjuk ki.

A producer és felesége – bár fontosnak tartja, hogy a gyerekek megtanulják beosztani a pénzt – rendszeres apanázst csak később adnak majd a kicsiknek.

– Iskoláskorukban kapnak majd először, annál előbb nem – jelentette ki Kata. – ­Biztos, hogy kikérem majd más anyukák véleményét arról, milyen összeget érdemes nekik adni, de a mostani viszonyokat nézve én heti ezer forintra gondoltam – mondta Kata, majd hozzátette, az iskolabüfében nem költhetnek majd pénzt, minden reggel ő csomagol nekik tízórait.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.