VV Éva már a lakktól is retteg

félelem
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 30. 10:45
Fordult a kocka: az itallal szakító VV Évának ma már az alkoholtartalmú szépségápolási szerek okoznak pánikot. Az ötven napja tiszta lány egy arctisztítótól is hisztériás rohamot kap.
GYLF

Különös játék az élettől: Baukó Éva ötven nappal ezelőtt azért vonult be önként egy kórházba, hogy megszabaduljon súlyos alkoholfüggőségétől és pánikbetegségétől, néhány napja azonban ismét a szesz keseríti az életét.

A ValóVilág Törtetője ugyanis egy olyan gyógyszernek köszönhetően gyűrte le állandó „szomjúságát”, amely a jelek szerint mára a démonjává vált.

– Naponta egy kapszulát kell bevennem. Ha azonban erre innék, akkor iszonyatos fájdalmakat élnék át. Ugyanis a szernek köszönhetően a szervezetem nem bontaná le az alkoholt, és valószínűleg mentő vinne a kórházba – ismertette a gyógyszer működését Éva, majd a néhány napja jelentkező rohamairól is mesélt.

– Már annyira félek az alkoholtól, hogy néhány napja mindent megvizsgálok, nincs-e benne. Fogkrémet, tisztítószereket és a piperecuccokat is. Egy buliban véletlenül rám ömlött egy vodka-narancs. Akkor azért lett rohamom, mert mi lesz, ha a bőrömön át a szervezetembe kerül. A napokban arctisztító szeszt használtam, és csak utána néztem meg: alkoholtartalmú. A drogériában pedig miután magamra fújtam néhány parfümöt, és hirtelen eszembe jutott, hogy lehet bennük alkohol, ismét megijedtem – magyarázta.

Éva ennek ellenére mindig magánál tartja a gyógyszerét, igaz, ma már nem mindennap veszi be. Az akaratereje viszont töretlen. – A cél, hogy egy idő után gyógyszer nélkül is nemet mondjak az italra. Ötven napja tiszta vagyok – büszkélkedett.

Feleslegesen pánikol

Éva félelmeinek orvosilag semmi alapjuk sincs, és ezt ő is jól tudja. – Az orvosom azt mondja, ha egy kád sörbe ülnék, sem szívódna fel annyi, hogy rosszul legyek, de ez sem nyugtat meg – magyarázta a lány.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.