Megegyzett az anyagiakról Feró és Sub Bass Monster

Sub Bass Monster
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 24. 09:45
Nagy Feró megbocsátott Subb Bass Monsternek, amiért a rapper kérés nélkül dolgozta fel egy számát. A zenészek a jogdíjról is megegyeztek, immár ketten szerzői a Ne sírj, anyám! című nótának.
K. B. V.

Pont került a vita végére! Sub Bass Monster bocsánatot kért Nagy Ferótól és a Beatricétől, s tegnaptól hivatalosan is hárman szerepelnek a Ne sírj, anyám című nóta szerzői közt. Máté Szabolcs mellett tehát a hivatalos zeneszerzőként Brúger László, dalszöveg­íróként pedig Nagy Feró is fel lett tüntetve az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnél, amely a zenészeknek járó jogdíjak kifizetésével foglalkozik. Szabi sajnálja, hogy Feró bele­egyezése nélkül dolgozta fel a Szerenád című nótát, Feró szerint pedig a fiatal rapper nagyon tehetséges, s a feldolgozást is imádja.

– Nem voltam még hasonló helyzetben, ezért hirtelen nem is tudtam, hogyan kezeljem. Többször is egyeztettünk Szabival telefonon, hogy hogyan tudnánk mindkettőnk számára megnyugtatóan rendezni a helyzetet.

Örülök, hogy nem terelődött jogi útra az ügy, utálok bíróságra járni – mondta Feró, aki tökéletesen elégedett a tegnapi végeredménnyel: az eredeti mű és az új dal szerzője ezek után 50–50 százalékban részesülnek majd a jogdíjakból. A nemzet csótánya egyébként a rádióban hallotta először a dalából készült feldolgozást.

– Hallgattam a nótát, gondoltam, milyen jó kis szám, aztán rájöttem, hogy én írtam! – folytatta immár mosolyogva Feró, aki a vitától függetlenül nagyon kedveli Szabit.

– Tisztelem Ferót és a Beatricét, sajnálom, hogy ez így történt. De, ha Feró benne van, szívesen fellépnék velük közösen is – viccelődött idősebb zenésztársával a gyulafirátóti rapper. A közös zenélést egyébként Feró sem utasította el, így ha tényleg megvalósul, egy nagyon izgalmas élményre számíthatunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.