Masszázsszalonba viszi a párját Hien

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 15. 10:45
Hien, amikor csak lehet, masszázsszalonba viszi párját, hogy Karmatronic minél előbb felépüljön sérüléséből. Ezen kívül főz neki, e napi gondoskodás is közrejátszik abban, hogy az eddiginél több időt tölt együtt a sztárpár.

Hien mindent megtesz, hogy szerelme, Karmatronic mihamarabb felépüljön. A zenei producer bokszedzés közben sérült le: az utóbbi időben szinte éjjel-nappal sportolt, hiszen egy, az űrbe jutásért folyó versenyben vett részt. A zenész egy rossz mozdulat miatt kényszerpihenőre kényszerült.

– Sajnos kiújult a nyaki gerincsérve – árulta el a Borsnak a gyengélkedő zenész barátnője, Hien. Az énekesnő most az eddiginél több figyelmet fordít párjára, mivel nem szeretné, ha megerőltetné magát.

Hála azonban az énekesnő gondoskodásának, Karmatronic már újra végezheti a munkáját. – Csak az első néhány napban kellett feküdnie, de ma már ugyanúgy dolgozik, mint eddig, csak a megerőltető testmozgást és természetesen az edzéseket kell mellőznie – magyarázta Hien, majd elárulta, mivel érte el a bámulatos eredményt: masszőrhöz viszi, amikor csak lehet, ezen kívül különleges ételeivel kedveskedik párjának.

– Nem tudok masszírozni, ezért inkább azt szoktuk csinálni, hogy együtt elmegyünk egy masszázsszalonba. Viszont rendszeresen szoktam neki főzni. Az az igazság, hogy nem szereti a magyaros ízeket, de ahogy én szoktam elkészíteni, úgy megeszi – árulta el Hien, és azt is bevallotta: háziasabb, mint valaha.

– Ugyan hivatalosan még nem költöztem ide, mert a dolgaim nagy része otthon van, de az időm nagy részét nála töltöm. Odafigyelek arra, hogy szép rendet tartsak az otthonában, mindenhol tisztaság van és illatozik a lakás minden pontja. Még a kukában is almaillatú szemeteszsák van – mosolygott Hien. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.