Pártos Csilla: a saját jógámmal gyógyulok

jóga
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 12. 11:45
Évekig küzdött autoimmun betegségével Pártos Csilla, majd jógázni kezdett – ennek és orvosai segítségének tulajdonítja felépülését. Amerikában kitanulta a jóga oktatását, majd kifejlesztette e keleti bölcselet saját változatát.
Ferenczi Fruzsina

Kevesen tudják Pártos Csilláról, a Balatoni nyár egyik vendégéről, hogy évek óta komoly betegséggel küzd.

– Autoimmun betegségem van. Kezelőorvosom tanácsára a szteroid és kemoterápia okozta mellékhatásokat jógával orvosolom – mondta lapunknak Csilla, aki Amerikában tanulta a jóga magas hőmérsékleten végzett, úgynevezett Bikram jóga típusát.

– Már kint úgy éreztem, hogy ebből a módszerből el is kell venni, és hozzá is kell adni, hiszen az európai emberek igé-nyeihez kell alakítani ezt a mozgásformát. Így amikor hazajöttem, és itthon is letettem a jógaoktató vizsgát, megalkottam a saját jógamódszeremet, a Chili jógát – mesélte az édesanya, aki különleges körülmények között segíti az emberek gyógyulását.

– Az  egészséget holisztikusan kell értelmezni. Nem kell pszichológushoz menned, mert saját magad lélekgyógyásza vagy. Nem kell szaunába menni: mi infraszaunával biztosítjuk a magas hőmérsékletet, ami négy centi mélyen a bőr alatti rétegekben is gyógyít. Ez a technika fogyaszt és izmot növel. A padló vírus- és baktériumölő, a falakat ásványi kristály borítja, így az allergiásoknak is ideális – mondta Csilla, aki nem erőlteti családjára a jógát, hiszen tudja: mindenkinek saját magának kell megtalálni a maga útját.

– A férjem és az anyósom – Pécsi Ildikó (a szerk.) – nem jógáznak, de a 15 éves fiunk jön velünk a nyári jógatáborunkba is – árulta el a 45 éves előadóművész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.