Hujberék szextitkairól újabb részletek láttak napvilágot. Kiderült: nemcsak a színész, hanem a felesége, Khell Cynthia is többször félrelépett a házasságuk alatt. Mint ahogy a Bors is megírta, Hujber Feri a lelki megtisztulása jegyében bevallotta, hogy a nyitott frigy híve, de mivel ennél is több szabadságra vágyik, elválik
asszonyától, kisfia édesanyjától.
Cynthia még mindig rajong férjéért, vállalva a nyilvános megaláztatást is. Az elmúlt tíz évben azonban volt, hogy besokallt, és ő is megcsalta az urát. Nem akarja, hogy sajnálják, inkább azt mondja, a félrelépések nem számítanak. Minderről a napokban Szily Nórának adott interjút a Life.hu-n.
– Nekem ugyanúgy jutott a szabadságból. Az egy dolog, hogy nagyon hosszú ideig én nem léptem ki rajta, aztán néhányszor megtettem. Isten látja a lelkemet, kár lett volna kihagyni, de ne essünk túlzásokba – vallotta be Cynthia. – Én sem hiszek az örök hűségben. Pont ezért nem ér össze a jegygyűrűm sem. Ez nem is hangzott el az esküvői fogadalmunkban. Nekem ő olyan, mint a drog. Függővé váltam tőle.
Cynthia nem titkolja: sokszor sírt Feri miatt, és azt sem, hogy bár ősszel elválnak, ez nem zárja le a kapcsolatukat. Igyekszik alkalmazkodni, de egy valami már neki is sok: Feri nyers stílusa.
– Borzasztóan vehemens ember és nagyon nehéz kezelni egy idő után. Úgy érzed, hogy már nem kapsz levegőt, megőrjít. Ilyenkor értem, amit mond, de ahogy kommunikál, attól a hideg futkos a hátamon, és legszívesebben kifutnék a világból.
Megkerestük Cynthiát, ugyanis meg szerettük volna tőle kérdezni, hogy a hasonló cipőben járó édesanyáknak mit tanácsolna, ám Hujbernétől azt a választ kaptuk: az anyaság és a karrierépítés kapcsolatáról szívesen nyilatkozik késôbb, ám szexuális életéről már nem akar.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.