Géppisztolyt kaptak Gesztesi gyermekei

Gesztesi Károly
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 18. 10:45
Katonai táborba színészcsemetéket? Igen: Gesztesi Károly tisztekre bízta két kisebbik fiát. Márkó és Balázs csak eleinte idegenkedett a sátorban alvás, a korán kelés és a sorakozók gondolatától.
GYLF

Rendre tanítja két kisebb fiát Gesztesi Károly: kiképzőtáborba küldte a gyerekeket. A Bors meglátogatta a két kisebbik fiút a mogyoródi táborban, éppen sorakozás közben találtuk őket.

A fegyverforgató gyakorlat utáni pihenőben Balázs és Márkó bevallották: eleinte nem voltak vevők apjuk ötletére, de már az első nap belerázódtak a különleges tábori életbe.

– Nem az én ötletem volt, hogy ide jöjjünk, az biztos – vallotta be gyermeki őszinteséggel Márkó. – Viszont jól érezzük magunkat, most már örülök, hogy itt vagyunk. Egy kicsit korán kell kelni, az annyira nem jó, de a többi programot szeretjük, például nagyon sokat szoktunk sorakozni – mesélte a napi rutinról a kisebbik Gesztesi, aki testvérével együtt semmilyen kivételezést nem élvez feletteseitől. Sőt társaik sem néznek rájuk más szemmel híres apukájuk miatt.

– Mindenkivel jól kijövünk, a feladatok mellett sokat szoktunk együtt játszani. Nekem a fegyverek tetszenek a legjobban ebben a táborban – egészítette ki bátyja szavait Balázs.

A tábor vezetője lapunk munkatársának elárulta: meg van elégedve a fiúkkal, fegyelmezettek és jól végzik a dolgukat. Márkó azért elárulta, hogy otthon nem mindig viselkednek kezes bárányként, de apjuk szavára hallgatnak.

Gesztesi Károly a Borsnak elmondta: ő küldte a fiúkat szigorú körülmények közé.

– Én nem vagyok híve a katonásdinak, a színészi karrierem építése során én is rühelltem, de szerintem jót tesz nekik majd, hogy belekóstolnak ebbe – mondta a Borsnak a színész.

– Reggel hatkor torna, sátorban alvás és még csak telefonon sem beszélhetek velük. Igaz, a parancsnokuk folyamatosan informál. Jövő márciusig csak három szabad hetem lesz, akkor majd együtt leszünk mind, addig jó helyen vannak.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.