Dráma vége: VV Béci és Düki megegyeztek a bíróságon

Duki
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 11. 18:15
Bíróságra vitte VV Bécit Düki, mivel érzése szerint átverte őt a jogdíjakkal. Megegyeztek. Éljen.
GYLF

A jelek szerint véget érhet egy hosszú huzavona, és akár közös koncerteket is tarthat a jövőben VV Béci, azaz Young G és Düki. A barátok bő egy évvel ezelőtt feszültek egymásnak. Düki ugyanis még a ValóVilág ideje alatt írt meg előre több számot is Bécinek, hogy kiesése után szinte azonnal színpadra lehessen állni vele.

Így is lett, az Artijus felé azonban állítólag Béci jelentette le a szerzői jogdíj megbontását és az 50-50 % helyett 82-18 % arányban saját maga felé fogott a tolla. Düki perelt, ma pedig a bíróságon elvi megegyezés született.

– A Legnagyobb című dal kapcsán végül úgy állapodtak meg, hogy az ügyfelem 55% a felperes 45% arányban jogosult a jogdíjakra. Az elszámolásról a későbbiekben egyeztetnek a felek – mondta a Borsnak Béci ügyvédje, Dr. Horváth B. Gábor.

– Korábban is próbáltam kezdeményezni Dükinél, hogy üljünk le, hiszen amióta kitört ez a nézeteltérés, nem volt rá alkalom. Örülök, hogy egyezségre jutottunk és van is már egy közös koncert felkérésünk a hétvégére, de egyelőre nem beszéltük meg, el tudunk-e menni együtt – mondta a Borsnak Béci, azaz Young G.
A legnagyobb című szám hamar sláger lett Béci kiesése után, eddig több mint hat és fél millióan nézték meg a neten.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.