Hiába adott fantasztikus koncertet a hét végi Glastonbury Fesztiválon a Rolling Stones, a brit tévénézőknél mégsem sikerült győzelmet aratniuk.
A BBC 2-es csatornája ugyanis szombat este élőben közvetítette a Gördülő Kövek glastonbury-i debütálását, ám az estén a nézettségi versenyt a BBC 1-es csatornája nyerte, ahol a Die Hard című film már agyonismételt harmadik részét vetítették.
A brit televíziótársaság közel hétszázmillió forintot költött az élő koncertközvetítésre, és háromszáz munkatársuk dolgozott a helyszínen, ám a tévénézők a szombat esti főműsoridőben mégis inkább Bruce Willis kalandjait választották Jaggerék helyett.
A Stones kétórás koncertjét körülbelül kétszázezerrel nézték kevesebben, mint az akciófilmet. A fesztivál helyszínén pedig 170 ezer ember tombolt Jaggerék slágereire – így összességében talán mégsem szenvedtek olyan nagy vereséget a filmsztártól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.