Puskás Peti százezreket bukott Gubás sérülésén

produkció
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 06. 12:45
Bár ketten is lesérültek a Starfactory szereplői ­közül, mégis Puskás Peti húzta a legrövidebbet. Az énekes a kolléganője, Gubás Gabi sérülése ­ miatt ugyanis öt előadás gázsijától esett el.
F. F.

Nemcsak a nézők várták türelmetlenül a Thália Színház bemutatóját, hanem a színészek is. Hogyne: közülük többen is valamelyik tehetségkutató műsor révén váltak ismertté, így szívügyüknek érzik a szinte róluk szóló Starfactoryt.

Egyiküknek azonban csalódnia kellett: Puskás Peti hiába próbált és készült a macsó énekes, Ricsi szerepére, hetekig nem léphet fel a produkcióban.

– Ki kellett hagynom két hetet a próbából, mert a Made in Hungáriában játszottam. Mire visszajöttem, addigra Gabi könyöke megsérült, nem tudott már velem próbálni. Mivel a darabban sok közös jelenetünk van, helyettem a próbák alatt végig jelen lévő Kékesi Gábor lép színpadra szeptemberig – magyarázta helyzetét a Borsnak Peti.

A színháznál senki nem árult el konkrét számokat, de lapunk kalkulációja szerint a színész így komoly bevételtől esett el, mivel öt előadásból kimarad. A Bors úgy tudja, egy színházi előadásért a fővárosban játszó színészek átlagosan ötven- és százezer közötti összeget tehetnek zsebre, az alapján a Bors úgy számolta, hogy több százezres nagyságrendű összegtől volt kénytelen megválni az egykori megasztáros.

– Csalódás, hogy kimaradok a darabból, hiszen mindig rossz érzés, ha az ember készül valamire szakmailag, majd nem vehet részt benne, mert a kolléganője két nappal a premier előtt lesérül – panaszolta Peti.

Lapunk megkereste – a premieren karrögzítővel színpadra álló – Gabit is, hogy van a kificamodott könyöke, ő azonban elfoglaltságai miatt nem ért rá nyilatkozni. Puskás Peti szurkol sérült kolléganőjének, hogy ha máshogyan nem, legalább fájdalomcsillapítókkal „végignyomja” majd az előadásokat.

– Aztán szeptembertől, amikor Gabi felépül, és össze tudjuk próbálni a jeleneteinket, én is fellépek – jelentette ki a Borsnak az énekes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.