Pataky 61 évesen újra apa akar lenni

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 03. 08:25
Egyelőre nem veszi el menyasszonyát Pataky Attila, mert – mint fogalmaz – két karcos lélek összecsiszolódásához idő kell. A közös gyerek ötletétől viszont nem zárkózik el a 61 éves rocker.
F. F.

Pataky Attila másfél évvel ezelőtt, karácsonykor kérte meg szerelme kezét. Orsival már rögtön megismerkedésük első pillanatától egy hullámhosszon voltak, így nem meglepő, hogy tavaly novemberben össze is költöztek – az esküvővel viszont még várnak.

– Mind a ketten elég karcos egyéniségek vagyunk, úgyhogy kell az összeszoktató időszak. Mi nem egymás birtoklására, hanem egymás boldogítására szövetkeztünk. Orsi is spirituális beállítottságú, akárcsak én – mesélte a Borsnak az ezotériára köztudottan nyitott énekes.

– Nemcsak együtt meditálunk, hanem mindenfajta fontos testmozgást is elvégzünk, például ágyba bújunk – nevetett Attila, aki igazán megfogta az Isten lábát Orsival, hiszen a 38 éves barátnő kozmetikusként nap, mint nap kényezteti szerelmét.

– Veszett jó dolgom van! Nekem olyan finom arcmasszázsokban van részem, hogy csak dorombolok. Különben az én egyik szakmám sport- és gyógymasszőr, így ő is jól jár velem, egy ötvenperces gyógymasszázs Pataky-módra, az egekbe visz, az tutkó! – tette hozzá Attila, aki az esküvővel egyelőre még vár, de a közös jövőjük legfontosabb kérdésétől cseppet sem zárkózik el.

– Orsinak még nincs gyereke, így ha majd odaerősödik a kapcsolatunk, meg a lelkünk, jöhet egy közös gyerek. Ez nem úgy működik, hogyha már minden megvan a ház körül, akkor vállaljuk a csöppséget: ez sokkal komolyabb dolog, amihez meg kell érni – jelentette ki a 61 éves frontember. Bár nyáron nem lesz sok idejük pihenni, Orsi elkíséri őt a zenekar turnéjára, így nem kell nélkülözniük egymást.

– Az Edda-turné lesz a nyaralásunk, de mi inkább téli vakációzók vagyunk, nagyon szeretünk együtt síelni – mesélte lapunknak az énekes.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.