Michael Douglas azt állítja: az orális szex miatt lett torokrákja - írja a The Guardian. A színész ezt akkor nyögte be, mikor a vele interjút készítő riporter azt kérdezte: megbánta-e a mértéktelen alkoholfogyasztást és dohányzást miután rákos lett.
Douglas szerint nem kérdés, hogy HPV vírus tehet mindenről, ráadásul állítása szerint, 2010-ben nem is volt topon, hiszen fia miatt iszonyú sokat stresszelt - ekkor került börtönbe a gyerek -.
A színész elmélete nem ördögtől való, hiszen a New England Journal of Medicine című szaklap 2007-ben publikált egy tanulmányt, amely arról szólt, hogy a humán papillomavírus (HPV) tehet számos daganatféle, pl. a méhnyakrák kialakulásáról is.
A kutatók több száz egészséges és beteg ember kórtörténetét vették fel, illetve vizsgálatok végeztek a jelentkezőkön, így kiderült, akik életük során hat vagy több emberrel létesítettek szexuális kontaktust orálisan, 3,4-szer nagyobb eséllyel betegedtek meg száj- és garatrákban.
Ráadásul, akiknek a HPV már jelen volt a szervezetükben és dohányoztak, illetve alkoholt fogyasztottak nem váltak ettől kiemelten veszélyeztetté.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.