Celeb

Melósnak áll Oláh Ibolya

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2013.06.25.

Titokban tartja, hogy milyen szakmát tanul, mert nem szeretné, ha a rajongói sajnálnák őt. Ibolya kétkezi munkás lesz – hacsak nem jön egy mecénás, aki segít neki új lemeze megjelenésében.

Nem kecsegteti könnyű sorssal az élet a tiszadobi énekesnőt, aki most is – mint ahogy az életében már többször – zsákutcába jutott. Menedzsere lelépett, fellépései nincsenek, csak az a kevéske barát, aki mellette maradt, segíti abban, hogy túlélje a hétköznapokat.

Pedig fél évvel ezelőtt még minden szép volt, sokat dolgozott, zeneileg rendkívül termékeny időszak áll mögötte, a negyedik lemeze is majdnem elkészült – de csak majdnem.

A menedzser és a szponzorok távozása miatt már nem tudta befejezni a stúdiómunkálatokat.

– Ez a korong életem egyik legjobb lemezének ígérkezik, nagyon sokat dolgoztunk rajta – meséli Ibolya. – Sajnos csak a háromnegyedéig tudtuk befejezni, most minden áll, és nem tudom, mikor foghatunk hozzá újra. A stúdiót ki kell fizetni, a hangmérnököt is – szóval vannak még olyan kiadások, amiket finanszírozni kellene, de mivel egyetlen fellépésünk sincs, ezért nincs miből. Hiába igyekeztem felvenni a kapcsolatot több koncertszervezővel, azt veszem észre, hogy évről évre ugyanazokat hívják akiket eddig – magyarázza az énekesnő, aki már azt tervezi, hogy szakmát vált.

– Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy mit tegyek. Új bevételi források után kell néznem, ezért beíratkoztam egy tanfolyamra. Nem szégyen a munka, jó a teherbírásom, tanulok egy szakmát. Még nem szeretném megmondani, mi az, de kétkezi meló. Ha énekesnőként nem kellek sehova, akkor majd melósként helyezkedem el. Persze, sosem fogok szakítani az énekléssel, hiszen az az életem, a mindenem. Most angolul is tanulok, mert kaptam már több ajánlatot hajóra énekelni.

Ibolya azt szeretné, ha senki sem sajnálná.

– Nem panaszkodásból mesélem el, mi van most velem, csak közlöm, hogy így telnek a mindennapjaim. Ne sajnáljon engem senki, mert én sem sajnálom magamat. Tanulok és – bár nem szoktam – várom a csodát. Hátha jön egy szponzor, aki meglátja a lehetőséget az új lemezemben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715093710
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715093710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715093710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715093710
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria