Celeb

Kínok árán fiatalodik Delhusa Gjon

ozs

Létrehozva: 2013.06.20.

Delhusa Gjon megtalálta az örök fiatalság elixérjét. A hatvanéves énekes zöldségen és olajos halon él, valamint sportolással gyötri magát azért, hogy évtizedekkel fiatalabbnak nézzen ki a koránál.

A szépségért meg kell szenvedni. Saját bőrén tapasztalja ezt az idén hatvanéves Delhusa Gjon is, aki fiatalos megjelenésével pár évtizedet nyugodtan letagadhatna. Az énekes elégedett a külsejével, bár bevallja, rengeteg lemondás és önsanyargatás áll a sukár siker mögött.

– Nem a szél hordta össze, ami látszik rajtam, viszont sajnos sok önmegtartóztatással jár. Pedig korábban ettem a nagy pacalokat, de búcsút intettem a zsíros kajáknak. Át kellett állnom egy új életformára. Nem követek semmilyen diétát, csak a saját szabályaimat. Kenyér és cukor nem létezik számomra, zöldségféléket, meg gyümölcsöket falok, illetve mindennap beviszem a szervezetembe a csipkebogyó alapú C-vitamint.

– Itthon csak olajos halkonzerv, ruszli, kefir és zabkeksz van. Az utóbbi is csak azért, ha valami szilárdat kívánnék – újságolta Gjon, aki a tudatos táplálkozás közepette lassan már csak kényszerből eszik.

– A minap betértünk egy csárdába motoros barátaimmal, ahol nekiestek a magyaros kajának, én meg meglepődve néztem őket. A legkisebb vágy sem merült fel bennem, hogy megebédeljek – árulta el a daliás dalnok.

Delhusa nagy hangsúlyt fektet a sportolásra is, mert jól akar kinézni. – Fontos, hogy folyamatosan mozgásban legyek. Ez azzal jár, hogy napi fél órát kosarazok, pattogtatok, használom a fekvőpadot is, tolom ki a súlyokat, nem bírom, de iparkodom. Huszon-harminc évesekkel járok kétnaponta focizni, nagy góllövő vagyok – büszkélkedett az öregedéssel szembe szálló trubadúr, aki kitartó önsanyargatásának köszönhetően eddig már hét kilótól megszabadult, de még háromra van a hetven- kilós álomsúlyától. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021714
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021714
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021714
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021714
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021714
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség