Szabó Krisztina nem véletlenül kerülhetett be A Szépségkirálynő döntőjébe. Idén már két koronát is nyert: ő állt a dobogó legfelső fokára az Alpok-Adria hazai döntőjében, s koronát kapott a nemzetközi döntőn, Olaszországban is. Igaz, a két ékszer most fejtörést okozhat neki. Az eddigi címeihez a pénzen kívül kötelezettségek is járnak: ha újabb szépségversenyen szerepel jól, akár bukhatja is, amit eddig elért.
– Krisztina jelezte, hogy egy kisebb szépségverseny magyarországi döntőjén ő lett a legszebb, és egy nemzetközi versenyen második helyen végzett. Szerződése, és esetleges kötelezettségei is lehetnek ezért a jövőben – magyarázta a kialakult helyzettel kapcsolatban A Szépségkirálynő producere és tulajdonosa, Hajdú Péter. – Válaszút elé kel-lett állítanunk, hiszen már A Szépség-királynőben való indulást is aláírta – tette hozzá.
Krisztina a műsor első forgatási napján tudta meg, hogy mégsem lesz zökkenőmentes ez a menet. Így kapott egy fél órát, hogy tájékoztassa a vele szintén szerződésben álló verseny tulajdonosát a kialakult helyzetről. Ezt követően mondta el döntését Hajdúnak.
– Maradni szeretnék, és maradok is. Ha kell, a másik két címemről és koronáról le is mondok. Ha pedig perelnek, akkor perelnek – mondta Krisztina, aki így akár milliós kiadással is zárhatja a kalandot.
A világ legrangosabb szépségversenyének tulajdonosa, Hajdú Péter mindenesetre engedékenyre váltott. – Megígértem neki, hogy ha június 22-én a TV2 versenyén nem nyer koronát, akkor eltekintünk az aláírt szerződésünktől, és eleget tehet a már meglévő kötelezettségeinek – mondta a producer. S ha mégis nyer? Egyelőre senki nem tudhatja, mi lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.