Celeb

Felfedezte Sarka Katát a nagy hatalmú szépségguru

2013. június 16. vasárnap 08:15

Vagyont érő ruhát csináltat Sarka Kata: Swarovski kristályokkal díszített, egymilliót érő koktélruhát visz magával Indonéziába, ahol a Miss World örökös elnökével vacsorázik. A nagy hatalmú szépségguru ugyanis meghívta magához.

Hajdú Péter megvásárolta feleségének a TV2 A Szépségkirálynő címen futó Miss World Hungary és Miss Univers Hungaryt, melyeknek Kata lett az ügyvezető igazgatója. Így kaphatta kézhez azt a meghívót, amely egy exkluzív vacsorá­ra szól, amit a Miss World örökös elnöke, Julia Morley ad a többi tulajdonosnak.

– Hatalmas megtiszteltetés, hogy új licenctulajdonosként Julia Morley meghívott erre a vacsorára. A részt vevő országok szépségversenyének tulajdonosai ülnek össze ezen az eligazításon, ahol megbeszéljük, mit képvisel ez a verseny, és minek hogyan kell zajlania – mondta el a Borsnak Kata, aki szeptemberben utazik majd, de egyelőre nem tudja, ki lesz a kísérője.

– Lehet, hogy Peti nem jöhet velem, mert még nem tudjuk, hogy lesznek a Frizbi-forgatások, de örülnék, ha el tudna szabadulni pár napra. Nem szoktam nélküle utazni, ráadásul ez különleges út lesz, ami miatt már most nagyon izgulok – folytatta, és bevallotta, sűrűn jár nyelvórákra, hogy tökéletesítse az angoltudását, és már most azon gondolkodik, milyen ruhakölteményben nyűgözze le Julia Morley-t.

– Szeretnék az alkalomhoz illően, elegánsan megjelenni, hiszen száznegyven ország licenctulajdonosával veszünk részt a nagyszabású gálavacsorán. Erre az alkalomra terveztetek egy gyönyörű ruhát Benes Anitával.

Visszafogott koktélruhát képzeltem el, konzervatív szeretnék maradni, mert Julia Morley az angol királynő egyik barátnője, aki mindig visszafogottan elegáns. Be szeretném tartani az üzleti etikett szabályait, ezért térdig érő, zárt ruhám lesz, Swarovski kristályokkal díszítve – magyarázta Kata, akinek ruhája egymillió forint körüli összeget ér majd.

További cikkek

Búcsú

Gyászol Vajna Tímea, hatalmas veszteség érte

Változás

Tükörbe merek nézni! – rá sem lehet ismerni az egykor nagyképű Pintér Tenyára

Ez is érdekelhet

life.hu

Nem enyhül Koltai Lajos gyásza: "Ugyanúgy érintetlen az otthonunk, mint amikor Kati még élt"

mindmegette.hu

5 ok, amiért ma is imádjuk gyerekkorunk kedvencét, a kenőmájast

life.hu

Ez a gyönyörű énekesnő Brad Pitt legújabb szerelme: hónapok óta együtt lehetnek - Fotó

mandiner.hu

Lauterbach: Nem lehet lazítani a korlátozásokat Németországban

kisalfold.hu

Egy tóban találtak rá az eltűnt csornai történelemtanár holttestére

origo.hu

Egy sebesült bébi bálna megmentéséért küzdenek az athéni strandon - videó

nemzetisport.hu

Férfi kézi: hat játékost igazolhat a Tatabánya, Székely hazatérhet – sajtóhír

origo.hu

Riasztott az Aldi, fémdarabok lehetnek ebben a kávéban

ripost.hu

Drámai pillanatok: egy férfi életét vesztette az érdi iskolában

life.hu

Szörnyű tömegbaleset történt Budapesten: mentők érkeztek a helyszínre

astronet.hu

A hétvége horoszkópja: a Nap és az Uránusz új utat mutat nekünk

origo.hu

Meghökkentő, apró otthonok a nagyvilágból