Celeb

Elátkozták a Barátok közt férfisztárjait

Török Hanna

2013. június 2. vasárnap 08:15

Átok ülhet a Barátok köztben játszó férfi színészeken. Alig néhány év leforgása alatt válságba jutott Németh Kristóf, Szőke Zoltán, R. Kárpáti Péter és legutóbb Rékasi Károly házassága is. A bontóperek szakértője emberségből és a házastárs iránti tiszteletből mégis mind a négy sztárnak jelest ad.

Németh Kristóf saját színházában, közönség előtt vallott házasságáról, annak megrendüléséről, és az azt követő lelki útról. A Játékszín igazgatója Vámos Miklóst kérte fel arra, hogy havonta egyszer Kész regény címmel különféle témákban faggassa a nagyérdeműt.

A bemutatón a válás volt a téma és elsőként maga az igazgató vállalkozott arra, hogy volt feleségével együtt elmesélje, hogyan élték meg közös életük szétszakadását. – Döbbenetes és gyógyító élmény volt. Vámos nemcsak nagy író, de egyben kiváló pszichológus is – meséli Németh Kristóf, aki lapunknak elmondta, hogy volt felesége, Niki és ő maga is ott, a háromszáz ember előtti beszélgetés során szembesült több olyan dologgal, amiről mindaddig egymás között sem beszéltek.

Ilyen volt például gyermekük világra jövetelének időszaka, amely sajnálatos módon egybeesett a színész édesapjának elvesztésével. – Niki azt mondta, hogy bár megértette az én fájdalmamat, mégis mély sebet ejtett a lelkében az, hogy nem élhette meg a maga teljességében azt a csodát, hogy világra jött Lőrinc. Sosem fogom már elfelejteni a szavait: amikor megszületik egy gyermek, megszületik egy anya is.

Kristóf úgy véli, ha annak idején hasonló nyíltsággal beszéltek volna a történtekről, ma talán nem elvált pár lennének. „Az őszinte szó és a bizalom valóban segíthet, és nemcsak a válsághelyzet megoldásában, de a szétszakadás elviselésében is” – értelmezi Németh Kristóf szavait Jobbágyi Balázs mediátor, aki sok megroppant házasságot látott már.

A szakember szerint Németh, Rékasi, R. Kárpáti és Szőke Zoltán esete is pozitív példa. „Mind a négyen nagy tisztelettel beszéltek a feleségükről, és elismerték őket emberként, anyaként. S bár nem kerülték el őket a viharok, arra törekedtek, hogy a kapcsolatuk békés, mi több szeretetteli maradjon” – emeli ki Jobbágyi, aki e tekintetben jelest ad a Barátok közt volt, illetve jelenlegi sztárjainak.

A Vajdaságból származó Szőke Zoltán immár több mint egy évtizede kirobbanthatatlan rosszfiúja a sorozatnak. A siker azt is jelentette, hogy családjával Pestre kellett költöznie, azaz cseppet sem túlzás: az életük gyökerestül megváltozott. Ám sem a változás, sem a népszerűség nem ártott házasságának, mígnem Szőke egy vajdasági osztálytalálkozón nem találkozott Annamáriával, akibe végzetesen beleszeretett.

A szerelem nem múlt, így válásra került a sor, ám volt felesége a kezdeti sokk után előnyt kovácsolt az újrakezdés kényszeréből. A kétgyermekes anyuka húsz kilót leadva most igazi bombázó. „Már ismét képes vagyok barátként tekinteni Zolira, sőt szeretettel is. Elvett tőlem valamit, amit soha senki más nem adhat vissza, de az együtt töltött idő és a két gyermekünk büszkévé tesz” – nyilatkozta.

A Rékasi Károly–Détár Enikő házasság viharairól, a színésznő lelki gyötrődéseiről évtizedek óta sokat cikkeztek a lapok, mégis bombaként robban a hír, miszerint vége a házasságuknak. Ám esetükben sincs szó csapkodásról, vádaskodásról, hadakozásról, amit jól mutat, hogy a József Attila Színházban továbbra is közösen próbálják legújabb darabjukat.



Az utóbbi években valóságos libikókát járt a Barátok köztből nemrégiben kiírt R. Kárpáti Péter házassága. A színész először három-négy évvel ezelőtt beszélt arról, hogy megrendült a házasságuk, amint mondta: „egy nem működő kapcsolatot a szeretet sem menthet meg”.

Mindvégig szeretettel beszélt feleségéről, közös fedél alatt is maradtak, és úgy tűnik, esetükben az idő talán képes lesz begyógyítani a korábbi sebeket. R. Kárpáti ugyanis az interneten nyilatkozatot tett közzé, amelyben ezt írja: „Nem váltam el. Nyáron lesz a 20. házassági évfordulónk (hála Mariannak, hogy elvisel. Meg hála nekem, hogy elviselem magamat.).” Esetükben sem tudni, mit hoz a jövő, ám a fenti „négy férfi egy eset” valóban bizonyítja, hogy válni, szakítani (és esetleg újrakezdeni) a másik fél megbecsülésének megtartásával is lehet – a konfliktusok, a megcsalás, a vívódások és veszekedések ellenére is. 

További cikkek

Karrier

Ennél még Varga Irén is jobb – Ezt gondolják az emberek Kulcsár Edina daláról

Ez is érdekelhet

life.hu

Ez a tünet biztosabb jele az omikronnak, mint a pozitív teszt

ripost.hu

"Hallottam az ápolók hangját" - hetekig küzdött lélegeztetőgépen Éva

origo.hu

Lelkesen fogadták a Sundance fesztivál első magyar versenyfilmjét

mandiner.hu

A nácik által elkobzott alkotásokat kaphatnak vissza zsidó tulajdonosaik utódai Franciaországtól

szon.hu

"Remélem, a családja nem nézi most..." - Patrik kifecsegte, hogy jöttek össze Dorcival!

origo.hu

Ötéves csúcson a pompás királylepkék száma

nemzetisport.hu

MTK: közleményben indokolják, miért nem járultak hozzá a halasztáshoz

origo.hu

Rejtély az első thaiföldi kísértethajó eredete, az ország külső segítséget kért

life.hu

Csollány Szilveszter kifutott az időből: ez a beavatkozás megmenthette volna az életét

nemzetisport.hu

Női kézi: hosszabbított norvég válogatott kapusával az ETO

precedens.mandiner.hu

Andreas Kluth (Bloomberg): Gondolatok arról, hogy miért is fogja Németország bánni, hogy kikapcsolta atomerőműveit

origo.hu

Lélegzetelállító képeken a jégbe fagyott Dömörkapu